Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Egészségügy

JÚLIUS 1-JE SEMMELWEIS NAP

Mindent az agyról  

Mindent az agyról
Hallási- és térillúziók, emlékezet teszt, gondolat által vezérelt számítógép - csak egy kis ízelítő az Agykutatás hetének programjából. A világszerte ünnepelt tudományos évfordulót hazánk március 11-13-án tartotta. A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóintézetének olvasótermében a nemzetközi tudományos esemény idejére pszicho-fiziológiás játszóházat rendeztek be, ahol bárki tesztelhette agyműködését.

Újabb fejlesztések a Szent Kristóf Szakrendelőben  

Újabb fejlesztések a Szent Kristóf Szakrendelőben
Felújított várótermeket, lépcsőházat, folyosókat és új információs táblákat kapott a Szent Kristóf Szakrendelő. A mintegy 16 millió forintos felújítás két hónapig tartott. Tovább folytatódnak azonban az épület rekonstrukciós munkálatai és még idén árnyékolók kerülnek a tetőablakok fölé. Az intézményben naponta kétezren fordulnak meg, ezért Újbuda Önkormányzata évről-évre jelentős összegeket különít el a korszerűsítésére.

Országos az influenzajárvány  

Országos az influenzajárvány

Február harmadik hetében tovább terjedt az influenza, azonban a megbetegedések számának emelkedése mérsékeltebb volt, mint egy héttel korábban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerdán. Európában is tombol az influenza, tizenegy európai ország számolt be kiterjedt járványról. A leghatékonyabb védelmet a friss védőoltás jelenti – állítják az orvosok.

Márciusban fókuszba kerül az agy  

Márciusban fókuszba kerül az agy

Nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági szempontok is indokolják, hogy egyre nagyobb hangsúly kerül az agykutatásra - hívja fel a figyelmet évről-évre egy nemzetközi rendezvény, az Agykutatás Hete. A világszerte ünnepelt tudományos évfordulót hazánk március 11-13-án tarja. A rendezvénysorozat programjai idén Budapest mellett Szegeden, Pécsett és Debrecenben is várják az érdeklődőket.

Vérplazmából önellátó az ország  

Fennállásának első évfordulóját ünnepelte az Infoparkban működő Plazmaferezis Központ. Az esemény ráirányítja a figyelmet a plazma adás fontosságára, valamint az önkéntes donorok elismerésére is.

Egynapos Osztály  
 

Nem csupán menő lesz az új Tűzoltó utcai kórterem, hanem egy olyan egyedülálló, daganatos és leukémiás gyerekek kezelését segítő hely, amihez hasonló még nincs Magyarországon.

Felújítják a XXII. kerületi tüdőgondozót  

Hoffman Tamás újbudai polgármester és Szabolcs Attila Budafok-Tétény polgármestere helyszíni bejáráson egyeztettek egymással a Fehérvári úti Szent Kristóf Szakrendelőhöz tartozó XXII. kerületi Tüdő-, és Ideggondozó Intézet felújításáról, amely mind a két kerület lakóit ellátja.

I. Országos Obezitológiai Fórum  

szakorvosok, obezitológusok
November 14-én megalakult az Országos Obezitológiai Hálózat. Az elhízással foglalkozó tudományt obezitológiának nevezik, az elhízás diagnosztikáját, kezelését pedig az e területen legjártasabb szakorvosok, obezitológusok irányíthatják.

Nyílt nap az Izotóp Intézetben  

Izotóp Intézet Kft.

Az Izotóp Intézet Kft. november 16-án szombaton nyílt napot tart, melyen szakszerű vezetés mellett lehetőséget biztosítanak a a cégnél folyó munkával és fejlesztésekkel való megismerkedésre. A látogatók betekintést nyerhetnek a radiogyógyszergyártó laboratórium és a területen működő kutató reaktor működésébe is.

Figyelemhiány az iskolákban

A tanulási nehézségek egyik leggyakoribb oka a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar, azaz az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder). A köztudatban hiperaktivitásként ismert állapot nem ritka jelenség, Magyarországon nagyjából 70 000 főre tehető az ADHD-s gyermekek száma.

220 felett  

Németh Zoltán országgyűlési és Farkas Krisztina önkormányzati képviselő segítségének köszönhetően az albertfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai ellátogathattak a mogyoródi pályára, és végignézhették a Forma 1 pénteki szabadedzését.

Oldalak