Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Újbudai Szent Kristóf Szakrendelő

Újbudai Szent Kristóf Szakrendelő

Az Újbudai Szent Kristóf Szakrendelő Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának tulajdonában álló, elsősorban a kerület lakosait kiszolgáló alap- és szakellátási feladatokat ellátó közfinanszírozott egészségügyi intézménye. Újbuda Önkormányzata 2003. júliusától vállalta át a szakellátás működtetésének feladatait a fővárosi Szent Imre Kórháztól.

 

Ellátja területi ellátási kötelezettsége szerinti járóbeteg-szakellátást, a szakorvosi gondozást, az egészségügyi laboratóriumi szolgáltatást, a képalkotó diagnosztikai szolgáltatást és a foglalkozás-egészségügyi alapellátást, valamint gondoskodik az egészségügyi alapellátás körében a háziorvosi, a házi gyermekorvosi a fogorvosi alapellátásról és infrastrukturális működtetéséről, a gyermek fogorvosi alapellátásról, az iskola-egészségügyi ellátásról.

 

Tevékenységét a kerületben 26 telephelyen látja el. Központi épülete a Fehérvári úti rendelő, amely 1950-ben épült. Az épület belső felújítása (akadálymentesítéssel) 2004 és 2006 között történt.

 

A 2023. júliusától életbe lépő törvénymódosítás következtében a területi védőnők feletti munkáltatói jogokat a Szent Imre Kórház vette át.

 

Az Újbudai Szent Kristóf Szakrendelő bővítéseként az Egészséges Budapest Program keretén belül a Kormány és Újbuda Önkormányzata támogatásával 2024. júniusában átadásra került a Gyermek Egészségügyi Központ és az Egynapos Sebészet épülete. Ennek keretében számos új gyermekszakrendeléssel bővült a szolgáltatások köre. A gyermekszakrendelések új helyszínen érhetők el: 1117 Budapest Kőrösy József u. 3-5. szám alatt (Allee mellett).

 

A Szakrendelő honlapján http://www.szentkristofrendelo.hu részletesen megtálalható az összes rendelő és orvos, elérhetősége, rendelési ideje, az internetes és telefonos előjegyzési lehetőségek, és egyéb fizetős szolgáltatások adatai is. Az újonnan a kerületbe költözők számára nagy segítség, hogy lakcím alapján az is kikereshető, hogy melyik rendelőhöz, ill. háziorvoshoz tartoznak.

 

Székhely:
1117 Budapest, Fehérvári út 12.

 

Központi telefonszám: 06 1 279 2100
Betegelőjegyzés: 06 1 279 2111