Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Márciusban fókuszba kerül az agy

Nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági szempontok is indokolják, hogy egyre nagyobb hangsúly kerül az agykutatásra - hívja fel a figyelmet évről-évre egy nemzetközi rendezvény, az Agykutatás Hete. A világszerte ünnepelt tudományos évfordulót hazánk március 11-13-án tarja. A rendezvénysorozat programjai idén Budapest mellett Szegeden, Pécsett és Debrecenben is várják az érdeklődőket.

Neves európai és amerikai egyetemek minden évben megrendezik az Agykutatás hete című nemzetközi rendezvényt azért, hogy számot adjanak arról, mit jelent és hol tart az agykutatás és pontosan mire fordítják az erre a célra kapott támogatásokat.

Madarász Emília, az MTA Orvostudományi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója szerint 2014 világszerte jelentős évszám a tudományterületen, mert ezzel kezdődik az agykutatás második évtizede. Az első azt a feladatot tűzte célul, hogy az agy szerkezetét, molekuláris működését megfejtse, valamint a megszerzett ismereteket felhasználja a mindennapi élet területein. A második évtized az agyműködés számítástechnikával határos területeire koncentrál: kísérletet tesz a gondolkodási mechanizmus feltárására, megértésére és köznapi alkalmazására.

Az Agykutatás hete idén a pszichológiai élettani agyműködés kérdésével foglalkozik és ismerteti annak eredményeit. A rendezvénynek a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóintézete ad otthont Budapesten. Az előadások mellett a programok között szerepel egy köztéri kiállítás az agy szerkezetéről és működéséről, a rendezvény legizgalmasabb része pedig várhatóan a pszicho-fiziológiai játszóház lesz. A tavalyi rajzpályázat után idén a szervezők esszépályázatot hirdettek az agy és az idegrendszer működéséről.  

A programokon bárki kipróbálhatja magát és megtudhatja milyen a reakcióideje, a mozgáskészsége, vagy éppen azt, hogy milyen észlelési csalódásokat él át nap, mint nap. Bátrabb látogatók pedig valódi EEG vizsgálatokat végezhetnek egymáson. A szakmai közönség mellett iskolai csoportokat, önképző köröket és családokat is várnak a szervezők, de a csoportoknak regisztrálniuk kell.

Magyarország is részt vesz az Európai Unió agykutatási programjában.  Ehhez a kormány 6,4 milliárd forinttal támogatja az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézete által vezetett konzorciumot. A Human Brain Projectet tavaly indította el az Európai Bizottság, 2023-ig tervezett költségvetése 1,2 milliárd euró.

Márciusban fókuszba kerül az agy Márciusban fókuszba kerül az agy