Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Egészségügy

Shiatsu - Egy ősi gyógymód modern köntösben  

Shiatsu terápiás központ nyílt Újbudán. Bencze Lászlóval, a Magyar Shiatsu Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélgetünk az ősi, elsősorban mozgásszervi megbetegedéseket orvosló gyógymasszázsról.

Az új vírus elleni védekezés

Ismeretlen, ezért jelent veszélyt az új vírus, amely világméretű járványt okozott. Érdemes mindenkit beoltani, javasolja dr. Szklenárik György háziorvos. Az oltás beadásától a védettség kialakulásáig el kell telnie legalább két hétnek, addig csak az egyéni védekezés segíthet.

Újbudán 'megéri' szülni

Egy nemrégiben készült felmérés szerint a XI. kerületében négyszer annyi pénzt kapnak a szülők, ha gyermekük születik, mint például Angyalföldön, és 85 500 forinttal többet, mint egyes vidéki településeken.A gyermekszületési támogatás egyike azoknak a tényezőknek, amelyek a fiatal házaspárokat arra ösztönzik, hogy Újbudán keressenek maguknak lakást.

Tudatos fogyás életmódváltással - Beszélgetés Dr Pados Gyulával

Pados Gyula címzetes egyetemi docens, kandidátus, a Táplálkozástudományi Társaság elnöke. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem elvégzése óta - két éves szombathelyi gyógyítást kivéve - a Tétényi úti Szent Imre Kórházban dolgozik. 1983 óta 18 ezer elhízott beteget kezeltek az osztályán, majd járóbetegként a Lipid Ambulancián.

Sikeres volt az Egészségnap  

Újbudán nagyon népszerűek azok a programok, amelyek egészségügyi szűréseket kínálnak. A hétvégi egészségnapon ráadásul tápláló és egészséges alapanyagokból készült ételeket kóstolhattak a résztvevők  A bemutatók mellett a családokban, háztartásokban jól hasznosítható tanácsokat is kapott az, aki szombaton felkereste az Erőmű utcai helyszínt, amely mostantól a 60+ parknak is helyet ad.

Születésnap a Dunán  

Noha az egészségügyi szektor pénzügyi szempontból mélyponton van, és a Gyógyír Kft. múltbéli gazdálkodási botrányától hangos a sajtó, a szakrendelő orvosai, asszisztensei, védőnői és valamennyi dolgozója elsősorban saját feladataira és hivatására koncentrál. Ez derült ki azon a hajókiránduláson, amelyet a Gyógyír ötödik, a Fehérvári úti szakrendelő hatvanadik születésnapja alkalmából szerveztek a hétvégén.

Nyílt nap a Szent Imre Kórházban  

Lakossági fórumot szerveznek szeptember 23-án a Szent Imre Kórházban, de ezen a napon beutaló nélkül vehetők igénybe a szűrővizsgálatok is.

Ingyenes szűrések az Egészségnapon szeptember 26-án  

Mi legyen a házipatikában? Mit tehetünk az influenza és az egyéb járványok ellen? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak azok, akik ellátogatnak szeptember 26-án az Erőmű u. 6-8-ba. A rendezvényen egészségügyi tájékoztatókkal, előadásokkal, helyszíni szűrővizsgálatokkal és bemutatókkal várják az érdeklődőket. A programon kerül sor a 60+ park átadására is. A rendezvényről bővebben ITT!

Ki lesz a betegek kedvence?  

Az év orvosának járó Astellas díjat 2007-ben azzal a céllal hozták létre, hogy elismerjék az orvosok áldozatkész munkáját, és a jó példa javítson a orvos-beteg kapcsolaton. A szervezők szerint a médiában megjelenő számtalan negatív hírrel fel kell venni a harcot, és vissza kell szerezni az orvosi hivatás megtépázott becsületét. A kampány arca Nagy-Bandó András, aki úgy fogalmazott, azt, hogy estéről estére viccelődhet velünk, annak köszönheti, hogy szívrohama idején orvosa kezébe tette az életét.

Fel kell tartóztatni a járványt!  

Újbuda Önkormányzata vállalja magára a gyerekek és a pedagógusok influenza elleni védőoltását és arra is áldozzon, hogy a tanévkezdésre olyan intézkedéseket vezessenek be a kerületi intézményekben, amelyek segítségével csökkenthető a fertőzésveszély! Ezt Kupper András országgyűlési és kerülti képviselő kezdeményezte a Bocskai István Általános Iskola előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Új liftek a Gyógyírben  

A Gyógyír Kft. ötödik születésnapjára új lifteket kapott a Szakorvosi Rendelő. A korábbi 8, illetve 10 személy helyett most liftenként 18-an utazhatnak az emeletek között. Az sem okoz problémát, ha kerekesszékkel, vagy babakocsival szeretné valaki használni a felvonót.

Egy újbudai férfi kapta meg az első vakcinát

Megkezdték az új influenza elleni oltóanyag tesztelését egy veszprémi és egy pilisvörösvári háziorvosi rendelőben. Az önkéntesek közül elsőként egy 79 éves újbudai férfi kapta meg a védőoltást. Az elmúlt egy hét során Veszprémben és Pilisvörösváron 100-100 önkéntest oltottak be az oltóanyaggal. A vakcinát 18 és 60 év közötti, illetve 60 év feletti önkénteseken tesztelik. A tervek szerint az oltást követő 21-28 napon belül kontrollra, illetve vérvizsgálatra hívják vissza az önkénteseket. Ekkor derül ki, hogy a páciensek szervezetében kialakult-e a H1N1 elleni védettség.

Egészséges a napbarnított bőr?

A napsugárzás áldásos és káros hatásairól szóló információkkal már idén nyáron is megtelt a padlás, az augusztusi főszezonban nyaralni indulók azonban még most sem lehetnek biztosok abban, hogy felkészülten vágnak neki a vízparti vakációnak. Most akkor napozhatunk, vagy nem? – tettük fel a kérdést az Ulászló utcában gyógyító Dr. Kalas Diána bőrgyógyász főorvosnak.

Életmentő önkormányzati dolgozók

127 önkormányzati dolgozó vett részt a Magyar Vöröskereszt kerületi szervezete által tartott elsősegélynyújtó tanfolyamon. A résztvevők a nyolc alkalmas kurzus során megtanulták a komplex újraélesztés technikáját, vagyis hogy mit tegyenek akkor, ha egy ügyfél hirtelen rosszul lesz, vagy - ne adj isten - megáll a szíve.

Oltás a méhnyakrák ellen

Újbuda Önkormányzata minden a kerületben lakó 13 és 18 év közötti lánynak, illetve szülőinek ezen a héten postázza ki azt a levelet, melyben felhívja a figyelmet a HPV-vírus elleni védőoltás fontosságára. Az Önkormányzat kiemelt jelentőségűnek tartja, hogy ez a generáció megkapja a három szérumot, amely védettséget jelent a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV vírus ellen.

Oldalak