Egészségügy
Egyre több dolga van a máltaiaknak
Minden évben a tél jelenti a legnehezebb időszakot a hajléktalanok számára. De így vannak ezzel az őket segítő civil szervezetek is. A kerület nappali ellátásáért felelős Máltai Szeretetszolgálat 282 főt lát el központjában, de százaknak segít az utcákon. A Szociális Központ vezetője szerint egyre többen fordulnak hozzájuk.
Javulhat a babák ellátása
Hoffmann Tamás polgármester először tett látogatást a Budapesti Korai Fejlesztő Központ újbudai telephelyén. Az intézmény, amely hároméves korig a fejlődési és születési rendellenességekkel küzdő kisgyermekek terápiáját végzi, egy a védőnői hálózat munkáját hatékonyabbá tevő informatikai rendszer létrejöttében is szerepet vállalt.
Bővíteni fogják a Rudas fürdőt
Még alig száradt meg a vakolat a Rudas Gyógyfürdő külső homlokzatán, a kezelő cég máris újabb fejlesztésen töri a fejét. A tervek szerint felújítanák a használaton kívüli, déli épületrészt, amellyel jelentősen bővülne a fürdő területe. Az egykori palackozó üzem helyén létesülő egységgel az egyik legmodernebb fürdőkomplexummá válhat az évszázados épület.
Gyilkos gázok a lakásban
Szén-monoxid mérgezéses halálesetek sora borzolja a kedélyeket a fővárosban, legutóbb egy tizenéves kislány esett áldozatul az alattomos gázszivárgásnak.
Veszély! Ellenőriztesse kéményét, tüzelőjét!
Idén Budapesten november 10-ig több mint száz szén-monoxid mérgezéses esethez kellett vonulniuk a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóinak. 53 felnőtt és 22 gyermek szenvedett mérgezést. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál megjelenő adatok szerint idén négyen vesztették életüket szén-monoxid mérgezésben.
Szomszédolás: Megnyílt a Gézengúz Alapítvány budafoki intézete
A XXII. kerületi önkormányzattól kapott, Tolcsvai utca 7. szám alatti épületben október 31-én átadták a Gézengúz Alapítvány új intézetét a szomszédos kerületben.
Ne félj tőle, kergesd el a rákot!
Évértékelés a Gyógyírnél
Csőtörés miatt szünetel a rendelés
A XXII. kerületből is jöhetnek ügyeletre
A Fehérvári úti gyermekorvosi ügyelet a XXII. kerületi beteg gyerekeket is várja a Gyógyír XI. Kft által üzemeltetett szakrendelőben, munkaszüneti napokon 9-től 14 óráig.
Pollenhelyzet: jön a parlagfű
Most még "csak" a penészgombák spórái vannak jelen a levegőben, de jövő héten már magas lesz a parlagfű pollenkoncentrációja is. Az allergiások védelmében július elsejétől büntetik azokat, akiknek a telkén parlagfüvet találnak.
Adj vért!
A Szent Imre Kórház az Országos Véradószolgálattal közösen 2012.
augusztus 14-én 11 óra és 14 óra között a Bártfai utcai "R" épület földszintjén véradást szervez.
Kezdődik a parlagfűszezon
Az ÁNTSZ jelentése szerint még mindig a csalánféléktől és az egyes gombák pollenjeitől tüsszöghetnek az allergiások. A szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, hogy közeleg a parlagfűszezon: a növény virágpora augusztus elején országszerte megjelenik, a hónap közepén pedig már mindenhol tüneteket okozó koncentrációban lesz jelen a levegőben.
Elismerték orvosainkat
A hét közepére enyhül a meleg
Az országos tiszti főorvos utasítása értelmében a múlt szombat óta tartó hőségriadó hétfő éjfélig van érvényben. Vasárnap már nem dőltek meg napi meleg rekordok sehol.