Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Javulhat a babák ellátása

Hoffmann Tamás polgármester először tett látogatást a Budapesti Korai Fejlesztő Központ újbudai telephelyén. Az intézmény, amely hároméves korig a fejlődési és születési rendellenességekkel küzdő kisgyermekek terápiáját végzi, egy a védőnői hálózat munkáját hatékonyabbá tevő informatikai rendszer létrejöttében is szerepet vállalt.

A Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány által fenntartott intézményhez olyan szülők fordulhatnak bizalommal, akik óvodás kor (3 év) alatti gyermeküknél valamilyen rendellenességet észlelnek. A fejlesztő központban elsősorban koraszülöttekkel és születési sérültekkel foglalkoznak, így az intézet az értelmi fejlődés elmaradására, mozgásproblémákra, megkésett beszédfejlődésre, viselkedészavarra, szobatisztasági gondokra, és érzékszervi problémákra is alkalmaz terápiákat.

A Gyógyír Kht., az önkormányzat informatikai cége, a Kör Kht. és a Korai Fejlesztő legutóbb egy olyan rendszert dolgozott ki, amellyel az újszülött babák ellátása pontról pontra nyomon követhetővé válik. Az újítás bevezetése óta adatbázisban rögzítik például, hogy mikor járt egy családnál a védőnő, mit észlelt, mikor járt a baba orvosnál, és milyen kezelést kapott. Így a kisbabáknál sokkal hamarabb felismerhetik majd a rejtett problémákat, és időben kezelhetik azokat.