Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

60+ Program

Környezetvédelem nem csak a Világnapon!

Az ENSZ 1972-ben június 5-ét Környezetvédelmi Világnappá nyilvánította. A szervezet fő célja volt felhívni a figyelmet a világméretű környezetszennyezés következményeire, mozgósítani a megelőzésre, a szemét- és hulladékképződés mértékének csökkentésére és buzdítani a megújuló természeti energiák hasznosítására.

Az éltető fény és káros hatásai

A napfény éltető erő, szerepe van a szervezet számár nélkülözhetetlen D-vitamin képződésében, hatásmechanizmusában. Számtalan jótékony hatását figyelhetjük meg önmagunkon, s a természetben, pl melegít, segíti a növények fotoszintézisét, a D3 vitamin által a csontképződést, javítja a közérzetet. Ám a napsugárzásnak főként az utóbbi időben tapasztalhatjuk igen káros hatásait is a bőrünkön, a szervezetben. Az UV sugárzás különbözőképpen hat bőrünkre, melyet befolyásol a sugárzás intenzitása, az évszak, a napszak, s számtalan személyes és természeti tényező, körülmény.

Pünkösd

Pünkösd ma a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, a Húsvétot követő ötvenedik nap, az egyház születésnapja. Jézus Krisztus föltámadása után negyven nappal tanítványainak szeme láttára az Olajfák hegyéről fölment a mennybe az Atyához. Az apostolok összegyűltek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt, s a Szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra. Ez a nap az Áldozócsütörtök, mely a hívek egyszeri áldozásának, s a gyermekek elsőáldozásának is a napja. Pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe.

60+ Természetjárás - 2023. június  

Az időjárás és az útviszonyok függvényében a túrák változhatnak!

A túrákon mindenki saját felelősségére vesz részt! Ajánlott öltözet a túrákon: réteges, az időjárásnak megfelelő, szükség esetén esőkabát; bokatartó cipő, vagy bakancs; tízórai és víz, vagy üdítő ital.

Kertünk virágai

Az üdén zöldellő pázsit százszorszéptől, nefelejcstől, ibolyától tarkán virít. Szinte nap, - mint nap új virágok nyílnak, s teszik pompázatossá a kerteket, mezőket. És már bontja mézédes virágját az orgona, az írisz, a nárcisz.

Oldalak