Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

60+ Program

Újbuda szerepe az idősügyi politikában  

Újbuda Önkormányzata a jövőben meghatározó szerepet kíván betölteni az országos idősügyi politika formálásában – közölte a XI. kerület polgármestere szerdán Budapesten a témában rendezett nemzetközi konferencián.

60+ Vers és próza

A pályázat célja, hogy lehetőséget nyújtsunk a bemutatkozásra mindazon nyugdíjasok számára, akik szeretik az irodalmat, s maguk is szívesen irogatnak, de eddig a munkájuk és egyéb elfoglaltságaik miatt nem értek rá írói tehetségüket kibontakoztatni.

Haladó internet és nyelvtanfolyamok időskorúaknak  

Hatvan év felett is fontos a tanulás és nem csak az ismétlés és az új ismeretek szerzése, hanem az új célok kitűzése és a sikerélmények miatt is, - több százan jelentkeztek az őszi tanfolyamokra!

60+ közösségfejlesztő: Szándékok ha összeérnek - gazdagréti példa  

Gazdagréten működik két nyugdíjasklub, a közösségi házban kártya klub, sakk klub, angol társalgás, nyugdíjas ízületi torna. . . - a szomszédsági önkéntesek mégis úgy érezték, újabb lehetőséget kell teremteni arra, hogy az évek óta otthonukba zárkózó időseket közösségbe hívhassák.

60 plusz tavaszköszöntő nap  

Az Újbuda 60+ programban tavasz-köszöntő napot tart Újbuda Önkormányzata. Az egész napos programon választja ki a szakértő zsűri "Újbuda Kedvenc Süteményét" a benevezett kéttucat édesség közül, valamint ezen az eseményen adja át Újbuda Polgármestere a nyolcezredik 60+ program kártyát.

60+ Közösségfejlesztő: Mikrofonengedély 60+  

Közösségi újságírók kerestetnek - szólt a felhívás lassan egy éve. A szervezők maguk sem hitték, hogy félszáznál is többen jelentkeznek. Közülük kerültek ki a 60+ médiaműhely tagjai, akik profi újságíróknak is példát mutató lelkesedéssel, kitartással és igényességgel tudósítanak Újbudáról.

Mesemondó nagyszülő kerestetik  

Nagyi Mesélj! -címmel mesemondó versenyt hirdet 60+ korúak részére az Albertfalvi Közösségi Ház. Pályázni február 15-ig lehet, az elődöntőket albertfalvi óvodákban rendezik, a döntőre a Költészet Napján kerül sor.

60 + Pódium és Teaház Albertfalván  

Május 20-án a "60+ Pódium és Teaház" első vendége Drucker Tibor volt, aki múlt év novemberében ünnepelte 80. születésnapját, Őt azzal a nem titkolt céllal hívtuk meg hogy élete példájával is népszerűsíthessük a tevékeny időskort. A budapesti mesék sorozatban "A könyvszakma mágusa" címmel jelent meg könyv az életéről.

60+ akciók a Gyógyírben  

Az egészségügy az egyik legérzékenyebb terület a hatvanon felüli korosztály hétköznapjaiban. A háziorvosi rendelések zsúfoltsága, a szakrendelések hosszú előjegyzési ideje miatt sok kényelmetlenséggel kell szembenézniük a rendszeres ellátásra szorulóknak, még egy olyan korszerű járóbeteg-ellátást végző intézményben is, mint amilyen a Gyógyír Kht. A szakrendelő igazgatója, enyhítendő ezeket a nehézségeket, fokozottabb figyelmet szeretne fordítani erre a korosztályra.

60+ program - Újbudán  
 

Életmódprogramot indított el Újbuda Önkormányzata a 60 évesnél idősebbek számára. Az Újbuda 60+ program olyan aktív és tartalmas életmódra ösztönzi az időseket, amelyre egyébként nem, vagy csak kevésbé lenne lehetőségük. Az első akció egy olyan kedvezményrendszer, amelyhez eddig már 120 kereskedő és szolgáltató csatlakozott.

Oldalak