Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna

Otthon a Babával

Amikor az első újszülöttet a szülők hazaviszik a kórházból, sokszor érzik úgy, hogy fogalmuk sincs. mit kell tenni. hogy mi a jó a babának. Ez teljesen természetes, és néhány nap, vagy legfeljebb pár hét után kialakul a csecsemő igényeinek megfelelő rutin. A következő oldalakon az Újbudai Védőnői Szolgálat által összeállított. legalapvetőbb tudnivalókat soroljuk fel.

Mi kell a babának?

Nehéz összeállítani a babakelengyét. Különösen, ha az első gyermeket várjuk. A reklámok. vagy akár az ismerősök, rokonok szavai alapján sokszor nélkülözhetetlennek tűnnek később feleslegesnek bizonyuló dolgok. Ez a kelengyelista csupán ajánlás, amely a legszükségesebb holmikat tartalmazza. A listát természetesen ki lehet bővíteni. de általában csak a baba megszületése után derül ki, hogy mi az, amire még pluszban szükség van, és anyagilag is könnyebb, ha nem egyszerre kell mindent megvásárolni.

  

Alapvető babaholmik

  • textilpelenka:10-20 darab (büfiztetéshez, baba feje alá, stb.)
  • kiskabát:1-2 darab (évszaktól függő)
    • vastagabb pamutsapka: 2 darab
    • vékony pamutsapka:1-2 darab
  • pelenka anyagú fürdőlepedő
  • frottír törölköző: 2 darab
  • levegőztető zsák (télre)
    • kombi dressz:5-6darab
  • rugdalózó: 3-4 darab
  • babaágynemű
  • szobahőmérő
  • kesztyű: 1 pár
  • légzésfigyelő
  • zokni: 2 pár
  • vízhőmérő
  • babakocsi
  • mellszívó
  • hálózsák
  • babakád
  • mérleg
  • takaró
  • kiságy

   

A szoptatás

A szoptatás a csecsemőtáplálás legbiztonságosabb és legtökéletesebb módja, mert az anyatej mindent megfelelő mennyiségben és arányban tartalmaz. Nemcsak egyszerűen tápanyag és energiaforrás: hormonokat. növekedési faktorokat, védőanyagokat tartalmaz, így az immunológiai védekezésre képtelen újszülött az anyatejjel kapja a segítséget. Az anyatej élő anyag, folyamatosan változik, így követve a baba mindig alakuló igényét. Ha az anya kórokozóval fertőződik, szervezete antitesteket termel, hogy leküzdje a betegséget. Ezek az antitestek az anyatejben is megjelennek, így biztosítva a gyermek védelmét. A szoptatás a gyermekek későbbi életére is hatással van: azok közül, akiket életük első 6 hónapja alatt csak anyatejjel tápláltak, kevesebben kerülnek orvoshoz asztmás tünetekkel, és az intelligenciahányadosuk is magasabb. A szoptatásnak jó hatása van az anya egészségére is: a szülés után közvetlenül elkezdett szoptatás csökkenti a vérszegénység kialakulásának esélyét, erősíti az anya immunrendszerét, csökkenti a cukorbeteg anya inzulinigényét. Aki sokáig szoptat, kisebb eséllyel betegszik meg mell-, és petefészek rákban, de csökken a csontritkulás kialakulásának esélye is. Világszerte egyetértenek abban a szakemberek, hogy a legjobb, ha a baba minimum 6 hónapos koráig kizárólag anyatejet kap, egy éves koráig pedig táplálékának nagyobb része anyatejből áll.

   

Az anyatej tárolása

Fontos, hogy a fejéshez szükséges eszközöket (fejőeszköz, cumisüveg) használat előtt sterilizálja. Fejés előtt mosson kezet és tisztítsa meg a mellet! A lefejt anyatejet minél előbb helyezze hűtőszekrénybe, hűtés nélkül - hőmérséklettől függően - 1 max. 4 órát áll el. Lezárt edényben normál hűtőszekrényben + 4-5 0C-on 24 óráig eltartható, fagyasztva pedig 3-6 hónapig is. Ha Önnek bőven van anyateje, akkor a területi védőnő segítségével, a szükséges vizsgálatok elvégzése után le is adhatjaliterenként – jelenleg - 2700 forintért, amely adómentes jövedelemnek számít.

   

Ki kaphat anyatejet?

Térítésmentes anyatejellátásra jogosultak például a koraszülöttek, a kis súlyú újszülöttek, a táplálkozási allergiában, felszívódási zavarban és a hasműtéttel járó fejlődési rendellenességben szenvedő csecsemők A csecsemő, súlyától ggetlenül, 8 hónapos koráig jogosult a térítésmentes anyatejellátásra, amit a gyermekgyógyász szakorvos, illetve házi(gyermekorvos) ír fel vényre. A róbeteg-ellátás során rendelt anyatejet az anyatejgyűjtő állomásokon keresztül lehet igénybe venni.

  

Kerületi anyatej-elosztóállomás Újbudán- I.sz. Védőnői Szolgálat

1115 Budapest. Keveháza utca 10. Tel.: +361 206 2953/146 mellék Kissné Kertai Edit területi védőnő

  

Az öltöztetés és a lakás hőmérséklete

Nappal 22-25, éjszaka 21-22 fok ajánlott a lakásban. Ha a távfűtés, vagy a nyári meleg miatt ez nem szabályozható, akkor a könnyebb ruházat vagy a vékonyabb takaró jelenthet megoldást. A legegyszerűbb, ha a babára mindig eggyel több réteg ruhát adunk, mint amennyit mi, felnőttek viselünk. A kezek és a lábak az első hetekben még hidegek, a kevésbé hatékony keringés miatt, ezért a baba hőérzetét a póló nyakánál benyúlva a tarkótájékán, hátán tudjuk kitapintani: ha a bőre hideg, akkor fázik, ha nyirkos, izzadt, akkor melege van. Az újszülött ruházata természetes anyagokból készüljön, és feltétlenül többrétegű legyen.

   

A pelenkázás

Próbáljunk ki többféle pelenkát, mert a baba testalkatától is függ, hogy melyik lesz számára a legmegfelelőbb. Kislányoknál ügyeljünk arra, hogy felülről lefelé irányuló mozdulatokkal töröljük a kényes területeket, kisfiúknál pedig előfordul, hogy a pelenka levétele után kezdenek el pisilni, legyünk elővigyázatosak! A pelenkával fedett bőrfelületet, hajlatokat kenjük be a gyermekorvos által felírt popsikenőccsel. Hintőport ne használjunk, mert összecsomósodik és kidörzsöli a baba bőrét. A pelenkakiütést nem lehet minden esetben megelőzni, de ezen szabályok betartásával csökkenthető az esélye.

  

A köldökcsonk ápolása

A köldökcsonk a születés utáni 1-2 héten belül válik le.

Amíg ez megtörténik, a köldökcsonkot tartsuk tisztán és szárazon, ezért csak tiszta kézzel nyúljunk a babához. Minden pelenka cserénél ellenőrizzük a köldököt, ha száraz, akkor nincs vele teendő. Ha a köldökcsonk bőrrel érintkező részén rászáradt szöveti darabok láthatóak, vagy esetleg vizelettel, vagy széklettel szennyeződik a köldökcsonk, akkor azt meg kell tisztítani. Erre használható az Octenisept készítmény, illetve a gyógyszertári alkohol, melyet a gyermekorvos szokott felírni. A babának ez a művelet nem fáj, ha tiltakozik, az a készítmények hűvössége miatt lesz. Ügyeljünk, hogy fürdetéskor ne érje víz! Miután a csonk leesett pár napig célszerű még a köldököt kezelni. Néhány csepp szövetnedv, vér megjelenése nem kóros. Ha tartósan nedvezik, vérzik a köldök, vagy genny ürül belőle, forduljunk haladéktalanul orvoshoz! Amikor kialakul a száraz, összehúzódott bőrgyűrű, már belemerülhet a köldök a vízbe fürdetéskor.

   

A fürdetés

A fürdetéskor a szoba hőmérséklete kb. 26- 28 fok legyen. Az ideális vízhőmérséklet a baba fürdetéséhez 36-37 Celsius fok, ennek beállításában segítenek a különböző vízhőmérők. A víz hőmérsékletét a következő hónapokban fokozatosan 34-35 fokra csökkenthetjük.

Fürdetés után rögtön töröljük szárazra, és öltöztessük fel a babát, mielőtt a hűvösebb szobába visszük át, mert könnyen megfázhat. . Fürdetéshez a baba bőrének a legjobb a gyógyszertári fürdetőkrém benedvesített kezünkön dörzsöljük szét a krémet, mint a szappant, és így könnyen eloszlathatjuk a fürdővízben. Amikor már nem kell tartani fürdetés közben a babát, a krémet folyékony szappanként használva kenjük be vele a bőrét, majd tenyerünkbe vizet véve óvatosan öblítsük le. . Mivel az újszülöttek bőre nagyon érzékeny, a fürdetés lehetőleg ne tartson tovább pár percnél, illetve az első hetekben nincs is szükség a mindennapos fürdésre.

  

Fürdetés után bugyoláljuk a babát fürdőlepedőbe. Az egyes testrészeket célzottan bontsuk ki, és óvatosan törölgessük meg.

  

A hajlatok, bőrredőket alaposan, körültekintően kell szárazra törölni. Ne takarjuk ki teljesen a babát, különösen a hátát és a hasát tartsuk melegben.

  

A pelenka alatti területet popsikenőccsel védjük a széklet és vizelet irritáló hatásától.

  

Levegőztetés

A levegőztetést meleg hónapokban 2-3 hetes, hideg hónapokban 4-6 hetes korban kezdhetjük el. A legfontosabb a fokozatosság: első nap öltöztessük úgy fel a babát, mintha kimennénk, de a szobában maradva nyitott ablaknál levegőzzön kb.10-15 percig. Vigyázzunk, hogy huzat ne érje. A második napon már kimehetünk egy negyedórára, vagy ha van erkélyünk, kiülhetünk oda a babával. Harmadnap már 20-30 percet lehetünk vele kint, aztán fokozatosan növelhető ez az időtartam 1-2 órára. Ha levegőre visszük a babát, jól takarjuk be!

  

A kisgyermekek miatt sokszor túlfűtött lakások száraz és meleg levegője sokféle hurutos megbetegedést okozhat, a babák levegőztetése ezért télen is fontos. Enyhe eső, vagy havazás nem akadály, a babakocsi és a megfelelő öltözék védelmet nyújt. Ha a hőmérséklet fagypont alá süllyed, inkább naponta többször, de rövidebb időre vigyük csak ki a babát. Ha a hőmérséklet mínusz 6-8 fok alá süllyed, a gyermekeket ne altassuk szabad levegőn! Télen a babakocsiban a baba alatt is legyen egy meleg takaró vagy báránybőr és rajta is, sőt, érdemes beletenni egy bundazsákba, ami a széltől is véd. A sapkák közül azokat válasszuk, amik jól rálógnak a fülre és az áll alatt összeköthetők. A ruhával nem fedett területek ki vannak téve a szélnek és a nedves levegőnek, ezért védjük zsírosabb krémekkel a baba bőrét! A csecsemőknél gyakori a nyálcsorgás, amely fagyás veszéllyel is együtt járhat.

  

Nyáron, kánikulában a babákat csak árnyékban levegőztessük, kora délelőtt,

vagy késő délután. Csecsemőket tilos napoztatni! Fontos a természetes alapanyagú, jól szellőző ruhák használata és a baba fejére tegyünk egy könnyű sapkát, vagy kendőt. Emellett figyeljünk a folyadékpótlásra is, a legjobb a felforralt és lehűtött víz, vagy babavíz. Melegben, tűző napon soha ne hagyjuk a gyermekeket felügyelet nélkül az autóban, még egy percre sem!

  

Szülés utáni depresszió

Szerencsére egyre nyíltabban beszélünk erről a jelenségről, amely becslések szerint az édesanyák 2o százalékát is érintheti. A szülés után jellemző, hogy a szervezetben végbemenő hormonális változások miatt az anyukánál hangulati változásokat lehet tapasztalni, ami természetes folyamat. Azonban ha ez az időszak nem múlik el pár nap alatt, és a tünetek tartósan fennállnak, illetve fokozódnak, szakemberhez kell fordulni.

  

Természetesen rengeteg témáról írhatnánk még, a hozzátáplálástól az autós ülés és a babakocsi kiválasztásáig, az alvásigénytől a hordozókendő használatán át a cumi szerepéig, de ennek a kiadványnak terjedelmi okok miatt sem lehet feladata, hogy valamennyi kérdésre választ adjon. Fontos, hogy ha bármilyen kérdése, aggálya van, Újbuda Védőnői Szolgálata készséggel áll az Ön rendelkezésére.

   

Lázcsillapítás

A láz a gyermekkori betegségek leggyakoribb tünete.

Fontos, hogy a láz mindig tünet, nem pedig betegség. Jelez, megmutat valamit, rávilágít arra, hogy valami nincs rendben a szervezettel. A láz a szervezet számára hasznos, hiszen ilyenkor az immunrendszerünk aktívabban működik, a magasabb hőmérsékleten a kórokozók jobban pusztulnak.

Ezért szokták az orvosok sokszor javasolni, hogy hőemelkedésre még ne adjunk gyógyszert gyermekünknek, ugyanakkor a tartósan magas láz a gyermek szervezetét nagyon igénybe veszi, sőt életveszélyes görcsrohamot is kiválthat.

A hőmérséklet emelkedésének mértéke szerint:

  • 36-37 0C normális hőmérséklet
  • 37-38 0C között hőemelkedésről
  • 38-39 0C között mérsékelt lázról
  • 39-40,5 0C között magas lázról
  • 40,5 0C felett igen magas lázról beszélünk.
  •   

Lázmérés

A hónaljban mért hőmérséklet mellett szájban, fülben illetve végbélben is mérhetünk lázat, a végbélben mért hőmérséklet értékéből azonban 0,5 °C-ot le kell vonni. Azaz, ha a csecsemő végbelében 38,0 °C-ot mérünk, akkor a kicsi tényleges hőmérséklete 37,5 °C, tehát még nem lázas.

A kézrátételes hőmérséklet megállapítást semmiképpen se alkalmazzuk, nagyon megtévesztő.

  

Lázcsillapítás

Kétféle lázcsillapítási módszer ismeretes, a fizikális és a gyógyszeres, amiket mindig együtt alkalmazzunk.

Lázas betegség alatt a szülő lehetőleg legyen a gyermekével. Ez a kis betegnek is nagyon fontos másrészt a szülői megfigyelések jó támpontot adnak a későbbi diagnózis felállításában. Ellenőrizze gyakran a gyermek hőmérsékletét, és a mért értékeket jegyezze le.

 

Hőemelkedést nem szükséges csillapítani, kivéve azoknál a gyermekeknél, akik már átestek lázgörcsön.
A lázat az orvos megérkezése előtt is csillapítani kell, tehát gyermekünknek mindig tartsunk otthon megfelelő lázcsillapítót!

 

Az alkalmazott készítmény kiszerelése attól függ, hogy mennyi idős a gyermekünk, be tudja-e venni a tablettát vagy a kanalas orvosságot.

  

Természetesen hányós gyermeknek szájon át értelmetlen bármit is beadni, míg hasmenés esetén a kúp hatástalan.

  

A lázcsillapítás sikerét kedvezően befolyásolja, ha megfelelő mennyiségű folyadékot itatunk a beteg gyermekkel. A kínált ital ne legyen szénsavas, leginkább a tea javasolható, vagy rostos gyümölcslevek, ne legyen se túl meleg, se túl hideg. A beteg gyermek esetleges étvágytalansága miatt ne aggódjunk, könnyen emészthető, diétás étel javasolható, és csak annyi amennyit a beteg kíván.

  

Nehezen csillapítható láz esetén a fizikális lázcsillapítás módszerei igen hasznosak, ezek a hőelvonás elvén alapulnak:

  

Hűtőfürdő

Hűtőfürdő esetén engedjünk a fürdőkádba a lázzal azonos hőmérsékletű vizet. Ültessük bele a gyermeket, a csecsemőt alkarunkkal alátámasztva tegyük bele, majd hideg víz hozzáadásával fokozatosan hűtsük a vizet, közben kezünkkel kevergessük. Arra vigyázzunk, hogy ne hűtsük le nagyon gyorsan, illetve ne hűtsük le 22 °C alá, mert görcsöt okozhat a gyermeknek. A hűtőfürdőt kb. 5 percig, maximum 10 percig alkalmazzuk, szükség esetén több alkalommal. Fontos kiemelni, hogy a lázcsillapítás során ne arra törekedjünk, hogy a gyermek láza teljesen lemenjen, hiszen a nagy hőmérséklet ugrás is ugyanúgy megviseli a szervezetét.

  

Például egy 39 °C láz esetén elég, ha 38 °C-ig vagy 37,5 °C-ig csillapítjuk a gyermek hőmérsékletét, nem kell a normál 36,5 °C-ra törekedni.

   

Hűtőborogatás (priznic)

A lázas gyermeket egy langyos vizes lepedőbe csavarjuk, úgy hogy a gyermek törzsét hónaljtól combközépig tekerjük be, majd e fölé tegyünk egy száraz réteget.

  

A vizes lepedőt 8-15 percenként, illetve átmelegedés esetén le kell cserélni. Ezt mindaddig folytassuk, míg a gyermek láza le nem megy. Célszerű az ágyat védeni, erre alkalmas egy vízhatlan anyag leterítése a lepedő alá.

  

Fontos eloszlatni egy tévhitet!

Sokan mennek úgy a rendelőbe, hogy a kicsi csuklójára, bokájára vizes ruhát tettek, de nem használt!.

Ezzel nem érdemes próbálkozni. A csukló, boka felszíne ugyanis túl kicsi ahhoz, hogy segítsen a lázcsillapításban.

  

Mindkét eljárást addig kell alkalmazni, amíg a láz 38 fok alá nem csökken! A lázas beteg ne bújjon meleg takaró alá, elég egy vékony pizsama, takaró, így nem akadályozzuk a bőrön keresztül történő hőleadást.

   

Lázgörcs

A lázgörcs a gyermekkori görcsös állapotok leggyakoribb formája, típusosan a láz felszálló szakaszában jelentkezik, akár már 37 fok körül bekövetkezhet. A lázgörcsöt- rendszerint valamilyen a láz hátterében álló fertőzés kiváltotta bonyolult biokémiai, kórélettani folyamat okozza, és nem maga a láz. A lázgörcs általában 6 hónapos és 6 éves kor között fordul elő leggyakrabban A lázgörcs hirtelenül kezdődik, riasztó tünetekkel jár: a gyermek elveszti eszméletét, teste megfeszül szemei fennakadnak, pár másodpercig nem vesz levegőt, ennek kapcsán ellilulhat, majd a végtagokon ritmikus rángatózás lép fel. Általában néhány percig tart. . A roham alatt a gyermek nyelvét elharaphatja, sérülhet, bepisilhet, bekakilhat. Nagyobb gyermek a történtekre pedig nem emlékszik. A rosszullét az esetek többségében önmagától oldódik és elmúlik. Komplikált lázgörcsről akkor beszélünk, ha a fenti jelenségek 10-15 percnél tovább tartanak, ismétlődnek, illetve egyéb idegrendszeri eltérések is észlelhetők.

   

A tünetek észlelésekor azonnal mentőt kell hívni, addig lázat kell csillapítani. Borogatást, fürdőt, vagy gyógyszereket alkalmazhatunk. A görcs ideje alatt, illetve amíg teljesen nem tisztul fel a gyermek tudata, a félrenyelés veszélye miatt semmit ne adjunk neki szájon át (gyógyszert, folyadékot sem.

A gyógyszeres és fizikális lázcsillapítás módszereit kombinálva a legtöbb makacs lázat is csillapítani tudjuk.

   

Védőnői ellátás

A kormány a prioritások között kezeli a védőnői szolgálatot, amely nemrég felkerült a Kiemelt Nemzeti Értékek listájára is. A világon egyedülálló hálózat jól felkészült szakemberei kulcsfontosságúak az újbudai kisgyermekek és családok életében is. Újbuda vezetése az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, hogy minél jobb körülmények között dolgozhassanak a védőnők. 2014 őszén az önkormányzat támogatásából új épületszárnyat alakítottak ki a Vahot utcában. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekellátás minél magasabb színvonalon működjön, hiszen ez nyújt biztonságot a családoknak.

Az Újbudán dolgozó diplomás védőnők tevékenységének középpontjában a családok egészségvédelme, a betegségek kialakuIásának megelőzése, valamint az egészség­ fejlesztés áll. A védőnők nem csak a tanácsadó helyiségekben dolgoznak: a családokat, valamint az óvodákat és az iskolákat is felkeresik. Az anya-, a csecsemő- és gyermekvédelem, a várandós és gyermekágyas anyák gondozása mellett kiterjed a 0-7 éves gyermekek gondozására az iskola megkezdéséig, az 1-6 év közötti gyermekek szűrővizsgálataira, a komplex családgondozásra, valamint a nővédelemre (közreműködés a lakossági célzott szűrővizsgálatok szervezésében, a meddőség megelőzése és kezelése, családtervezéssel kapcsolatos tanácsadás, az anyaságra való felkészülés segítése, felvilágosítás: új fogamzásgátlási eljárások, HPV és megelőző védőoltás. fertőzések, rosszindulatú nőgyógyászati megbetegedések). Emellett a védőnők együttműködnek és kapcsolatot tartanak a háziorvosokkal, szakorvosokkal, valamint a közoktatási, a gyermekjóléti, a szociális és családsegítést végző intézmények illetékes szakembereivel.