Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Sikeres három éven túl - Kitüntetéseket vehettek át a Gyógyír Kht. dolgozói

Sikeres három év, elégedett újbudaiak.

Molnár Gyula polgármester is részt vett az ünnepélyes díjátadáson, amelyet az Újbudai Egészségközpontban tartottak a Gyógyír XI. Kht. dolgozói számára. A polgármester megköszönte, hogy "ebben a rendkívül bonyolult" helyzetben is megpróbálják megtalálni a mindenkinek egyaránt jó megoldásokat.

Molnár Gyula elmondta Újbuda a Kht. létrehozásával már három éve megtette azt, amire máshol csak most készülnek, és mint mondta, más polgármesterek is fordultak már hozzá, ossza meg tapasztalatait, hiszen sikerült megvalósítani az átállást a járóbeteg-ellátásban. Így ma már a dolgozók nem közalkalmazotti státuszban vannak, hanem a közhasznú társaság foglalkoztatottjai, az önkormányzat pedig a jövőben is biztosítani fogja a működéshez szükséges hiányzó tételeket.

A polgármester elmondta, a közelmúltban elkészült lakossági felmérésből az derült ki, hogy az újbudaiak fele teljesen elégedett a járóbeteg-ellátással, a gyermek- és háziorvosokba vetett bizalom tekintetében még ennél is jobb mutatók születtek.

Végh Ágnes, a Gyógyír Kht. vezetője eredményeik közül megemlítette, hogy a betegforgalom 2005-ről 2006-ra hat százalékkal nőtt, ami hatezer beteget jelent, harmincezernél is több esetszámmal. Míg 2007-ben mindenhol visszaesés volt, addig a Gyógyír Kht.-nál sikerült gazdaságilag túlteljesíteni a tervet, és bíznak abban, hogy jövőre, amikor az önkéntes átjelentkezések kerülnek a központi helyre, még jobban alakul a helyzetük, hiszen már idén is 29 százalék volt a kerületen kívüli páciensek aránya.

Az ünnepségen vehette át a Pro Medicina díjat dr. Perjés Gábor vezető főorvos, polgármesteri dicséretben részesült dr. Hódosi Gábor, a sebészeti szakrendelés vezető főorvosa. A Gyógyír Kht.-ban az Év orvosának választották dr. Szekeres Orsolya belgyógyász szakorvost, az Év asszisztense Detreházi Alida lett, az Év védőnője pedig Tóth Tímea. Az Év szervezeti egységének az ügyfélszolgálatot választották. Ügyvezető igazgatói dicséretben részesült dr. Donauer Éva gyermekfogorvos, Máté Magdolna, a XXII. kerületi tüdőgyógyászat asszisztense, a pénzügyi-gazdálkodási területen dolgozó Takács Alexandra, dr. Tóth Tibor, a pszichiátria szakrendelés vezetője és Kissné Kertai Edit védőnő.

Rózsa Melinda (2007. 10. 02.)