Míg a fiatalokra leselkedő drogveszély évek óta a média kedvelt témáit felvonultató slágerlista élén tanyázik, a kábítószer használatra vonatkozó adatok mégsem javulnak.
A Péterfy Sándor utcai Kórház Toxikológiai Osztályának vezetője szerint azért, mert rosszul nyúlnak a kérdéshez. Dr. Zacher Gábor a Szülők Akadémiája második előadásán arról beszélt, Magyarországon nincs valódi drogprevenció, hiszen a pirulákról szóló felvilágosítás helyett a kamaszoknak lelki segélyre lenne szükségük. A főorvos, aki szerint a gyermeknevelés a legveszélyesebb extrémsport, ezúttal kevésbé kémiai, mint inkább pszichológiai oldaláról ragadta meg a tudatmódosító szerek használatát "Drogos a gyerek, avagy szülői pánik a XXI. században" című előadásában.
Hogyan vegyük észre, hogy drogozik a gyerek?
Egyáltalán mi egy szülő felelőssége a mai szabados világban? Nem észrevenni és kezelni kell a drogproblémát, hanem elébe menni az eseményeknek. A szülő nem toxikológus, vagy addiktológus, de nem is nevelési szakember, ezért neki a megelőzésre kell odafigyelnie. Úgy gondolom, jelenleg azt a legfontosabb hangsúlyozni, hogy többet foglalkozzunk a gyermekeinkkel. Manapság ugyanis a nagy rohanásban sokan elfelejtkeznek a családi kapcsolatok jelentőségéről. Figyeljünk jobban a kölykökre, üljünk le velük beszélgetni. A "Mi történt az iskolában?, Kész van a lecke?, Miért van háromnapos uzsonna a táskádban?" típusú kérdések azonban nem célra vezetőek. A közös nevező megtalálása a szülővel egyre inkább hiányzik a fiatalok életéből, de a klasszikus családmodell is kihalóban van a XXI. században.
Tehát ha jó az otthoni légkör, bizalmas a szülő-gyerek viszony, elkerülhető, hogy csemeténk a képünkbe hazudjon? Sokkal inkább az a kérdés, kikényszerítsünk-e olyan válaszokat belőlük, melyek csak hazugságok lehetnek. Tizenhat éves voltam, indultunk bulizni, anyám pedig csak úgy engedett el, ha megígértem: nem fogok sört inni. Mit tehettem volna? Rábólintottam, majd egész este sört vedeltem. Ahelyett, hogy hamis ígéreteket, és válaszokat kényszerítenénk ki a gyerekből, meg kéne teremtenünk azt a bizalmi légkört, amelyen belül egy kiskamasz képes létezni a család részeként, és semmiképp sem önállóan.
Ha mégis drogozáson kapjuk gyermekünket, mit tehetünk?
Megint csak azt mondhatom, könnyebb megelőzni a bajt, mint orvosolni. A legtöbb szer kipróbálása egyébként még nem teszi függővé használóját, amit azért fontos tudni, mert az ilyenkor szokásos szülői pánik tovább ronthat a helyzeten. De ha kiderült, hogy kipróbálta, vagy rendszeresen él az adott droggal, érdemes indulatok nélkül, barátságosan megkérdeznünk, hogy miért tette. Ha azt mondja, hogy a haverok, meg a kaland miatt, még örülhetünk, mert a korosztályra mindig is jellemző volt a kísérletező hajlam. Amennyiben azonban pontos választ kapunk, tényleg nagy zűr lehet. Ha azt mondja, végre jól érezte magát, önmaga lehetett, megszabadult a gondoktól, akkor a szülőnek be kell látnia, nem ismeri csemetéjét, az életét, a problémáit.
Amikor azt is megtudja, két éve rendszeres szerhasználó, még jobban leesik az álla, és azt kérdezi: hogy nem vettem észre?
Azért nem, mert amikor a tini hazamegy a buliból, már nincs betépve, és nem kukorékol a szekrény tetején hallucinációs utazása közben. Inkább azon kéne ilyenkor elgondolkodni, hiányzik-e ő egyáltalán valakinek? Szereti-e őt valaki igazán? Persze minden szülő azt mondja, szereti a gyerekét. De vajon valódi érzések vannak mögötte, vagy pusztán az egy alomba tartozás tényét szajkózza?
Hogyan alakul mostanában a toxikológiai osztály vendégköre? Változott az életkori statisztika?
Sajnos egyre több a fiatal. Ma már 14 éves korra tehető az első szerkipróbálás időpontja. De nem csodálkozhatunk. A Budapesti éjszakában 14-16 éves gyerekek csellengenek az utcán és a diszkókban, holott hajnali kettőkor nem ott lenne a helyük. Tudnak otthon erről? Ha igen, miért engedik? Ha pedig nem, miért nem tudnak róla? Csak azt ismételhetem, hogy ha működik a szülő-gyerek kapcsolat, divat ide vagy oda, az értékrend, amit sugallunk, és az odafigyelés, amit nem helyettesíthet semmiféle tudományos nevelési módszer, nagy eséllyel megelőzi az eltévelyedést. Persze gazdaságilag ott kellene tartanunk, hogy ne az állandó munka legyen a normális családi kapcsolatok akadálya. Az összkép javulásához valójában majdhogynem egy generációnak kell megváltoznia és felnőnie.
|
|
|
|
|
|
|
