Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 10. csütörtök, Gedeon

A Budai Fiatalok Egyesületének közleménye

Felszólítanak minden felelősségteljes szakmai és politikai szervezetet.

A Budai Fiatalok Egyesülete felháborítónak tartja az Országos Addiktológiai Intézet megszüntetését. 
Ezúton tiltakozunk az Egészségügyi Minisztérium ezen lépése ellen. Felhívjuk továbbá a közvélemény figyelmét arra, hogy az intézmény feladatait ezentúl ellátó, illetve ellátni hívatott szerveztek részben alkalmatlanok, részben erősen alulfinanszírozottak ahhoz, hogy a megszűnő intézet feladatait ellássák. 

Úgy gondoljuk, hogy ilyen lépéseket megtenni egy országban, ahol 800.000-1.000.000 fő között van az alkoholisták, 250-300.000 fő körül a rendszeres drogfogyasztók száma, több mint felelőtlenség. 
Nem elég, hogy hazánkban évek óta rendkívül rossz hatásfokkal, pozitív koncepció nélkül működik a drogprevenció, a minisztérium átszervezésével a rehabilitációt is gyakorlatilag működésképtelenné teszik. 
Egyetértünk Budai Béla - a megszűnő intézmény főigazgatójának - azon véleményével, hogy a szakma már a pszichiátriai és neurológiai intézet bezárásával is sokat vesztett. Ezek a lépések tűrhetetlenek. 

Úgy gondoljuk, hogy ezen tevékenységek helyett, mind a drogprevenció, mind a rehabilitációs tevékenységek erősítésére volna szükség, nem csak az állami ez irányú komolyabb, fokozottabb támogatásával. 
Szervezetünk céljai közé tartozik egy demokratikus és egészséges társadalom megteremtése, a következő fiatal generációk egészséges és környezettudatos nevelése. 
Felszólítunk minden felelősségteljes szakmai és politikai szervezetet, hogy hallassák hangjukat, hogy tegyenek lépéseket a tragikus folyamatok megállítása érdekében! Támogassák a szakma képviselőinek ez ügyben megkezdett aláírásgyűjtését. Szervezetünk ennek szellemében fog a jövőben is cselekedni!

Bajkó-Sokoray István - elnök, Budai Fiatalok Egyesülete (2008. 03. 20.)