60+ Médiaműhely: Egészségügy más szemmel - a másik oldalról

Gyorsan végigtapogatom mindenem. Egyben vagyok, nem fáj semmim. Még megpróbálok egy-két mozdulatot. Csak a csuklóm. Van rugalmas pólyám. Sikerült rátekerni. De fél óra után rá kell jönnöm, hogy ez nem lesz elég. Rövid telefonálgatás után megtudom, hogy a Szent János Kórház az ügyeletes. Nehezen felöltözöm, felöltöznék, de ez nem is olyan egyszerű. Mit vegyek fel, és egyáltalán hogy vegyem fel. Indulásra kész vagyok. A táskámat még leellenőrzöm - iratok, pénztárca, bérlet megvan. Eddig sosem vettem észre, hogy a villamos pályája egyenetlen, hogy a vezetője hirtelen gyorsít, vagy fékez. Most minden zökkenést, érkezést, indulást sziszegéssel veszek tudomásul. A Traumatológia a kórház legmagasabb pontján van. Az ügyeleten már többször voltam, így a sok épület és a kacskaringós utak között könnyen tájékozódom. Az épület előtt pár mentő áll, és néhány személyautó. A régi épület tágas térrel vár és sok beteggel. Találok még szabad helyet egy padon, szemben az ambulancia ajtajával. Várakozás közben itt nem lehet unatkozni - a mentők futószalagon hozzák a betegeket. Vérző fej, törött láb, sokkos reszkető beteg, kétségbeesett, szaladgáló hozzátartozók, útbaigazító nővérkék, rohangáló orvosok. Látható sérülés nélkül, alkohol felhőt húzó, rendőri kísérettel érkező beteg, ki később hangos horkolásával kelt derültséget. Nem is veszem észre az idő múlását. Már a röntgen előtt vagyok. A sor hosszú, hordágyak sorba rendezve, a járni tudó betegek a padokon. Egy-egy sürgős ellátást igénylő beteget hoznak soron kívül. Senki sem morgolódik. A gipszelő a soron következő állomásom. Szinte rögtön bekerülök. Kicsit már megkönnyebbülve, kellemes csevegés közben megtudom, hogy ez egy átlagos nap. Csak a számomra rendkívüli. A gipszelő volt az utolsó megpróbáltatás. A zárójelentést is itt kapom meg. Már éjfél felé jár az idő. Fáradt vagyok, elgyötört. A taxiban hazafelé van időm eltöprengni. Mit láttam? Nővérkét, akit ide-oda futtában többször leszólítanak a betegek, hozzátartozók, ő megáll és megadja a felvilágosítást, időnként egy-egy kedves mosollyal. Orvost, aki az ügyelet sokadik órájában is türelmes, udvarias a beteghez. Orvost, aki a beszólított beteget saját kezűleg tolja be a rendelőbe. Betegszállítót, aki kerít egy takarót a fázó betegnek. Betegszállítót, aki az alvó, nyilvánvalóan részeg beteget időnként megigazítja, le ne essen a hordágyról. Nővérkét, aki a huzatból eltolja futtában a kevésbé felöltözött sérültet. Nővérkét, aki a balesetet szenvedett vérző kezét még az ellátás előtt letörölgette, pár biztató szó kíséretében. Hát, mégis van remény?