Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

220 felett

Németh Zoltán országgyűlési és Farkas Krisztina önkormányzati képviselő segítségének köszönhetően az albertfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai ellátogathattak a mogyoródi pályára, és végignézhették a Forma 1 pénteki szabadedzését.

A gyerekeket egész napra vendégül látták a verseny szervezői. Érkezéskor az Erzsébet sátornál fogadták őket, majd a regisztrációt követően kapták meg a Red Bull tribünre szóló belépőket, valamint az ebéd- és uzsonnajegyeket.

A nagy hőség ellenére óriási lelkesedéssel követték végig a két - délelőtt 10 és délután 2 órakor kezdődő - egyenként másfél órás szabadedzést. Alig várták, hogy megpillanthassák a pálya aszfaltjára kigördülő, a McLaren -, a Lotus -, a Red Bull-, vagy éppen a Williams-csapat mérnökei által a 2013-as világbajnoki szezonra tervezett legújabb versenyautókat. Felzúgtak a motorok, óriási dübörgés, s végre kezdetét vette a szabadedzés. Az eseményeket az óriás kivetítő és a hangosbemondó segítségével is figyelemmel kísérhették.

Megtudhatták, hogy a pálya aszfaltja 40 C fokról az edzés végére akár 45-48 C fokra is fölmelegedhet, hogy milyen sebességgel mennek a versenyzők, ki volt a leggyorsabb az adott körben, hány fok van a versenyautóban, és a Forma 1-es pilóták akár 5-6 kg-ot is fogyhatnak egy-egy edzés vagy verseny alkalmával. A gyerekeket teljesen magával ragadta a dübörgő autók hangja a sebesség, a pálya hangulata, a száguldó cirkusz színes világa. Ha lehetőségük lesz rá, jövőre is szeretnének részt venni hasonló programon.