Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 27. péntek, Hella

Szent Kristóf Szakrendelő

Megegyeztek a budafoki tüdőgondozó felújításáról  

Megegyeztek a budafoki tüdőgondozó felújításáról

Kerületközi megállapodást írt alá a XXII. kerületi Tüdőgondozó és Pszichiátriai Gondozó felújításáról Hoffmann Tamás Újbuda valamint Szabolcs Attila Budafok-Tétény polgármestere. A Fehérvári úti Szent Kristóf Szakrendelőhöz tartozó intézmény rekonstrukciója a két kerület közös finanszírozásával valósul meg.

Rendelők sora újul meg az idén  

Rendelők sora újul meg az idén

Az Újbudán lezajlott és folyamatban lévő beruházások mellett a Szent Kristóf Szakrendelő is jelentős fejlesztéseket hajtott végre, együttműködve az önkormányzattal. Egy felújítási program keretében idén hét orvosi rendelő újul meg, elkészül a XXII. kerületi Tüdő- és Ideggondozó, az ellátóhelyek pedig új eszközökkel gazdagodnak.

Átadták a Pro Medicina díjakat  

Átadták a Pro Medicina díjakat
Orvosokat, nővéreket, ápolókat és más egészségügyben dolgozó szakembereket ismertek el a Semmelweis napon a Polgármesteri Hivatalban.

Tömegeket vonzott a kerületi egészségnap  

Tömegeket vonzott a kerületi egészségnap
Családi Egészségnap volt hétvégén a Szent Kristóf Szakrendelőben. Az egész napos rendezvényen ingyenes egészségügyi fórumra, szűrésekre, mérésekre és bemutatókra várták az érdeklődőket. Az eseményen Pelczné Gáll Ildikó EP képviselő arról beszélt, Európában is az egészséges életmódra nevelésért küzdenek a képviselők.

Családi egészségnap lesz szombaton a Szent Kristófban  

Családi egészségnap lesz szombaton a Szent Kristófban
Az egész családnak kínál egészségügyi programokat szombaton a Szent Kristóf szakrendelő. Május 24-én 9 és 14 óra között ingyenes egészségügyi fórumra, szűrésekre, mérésekre és bemutatókra várják az érdeklődőket. A rendezvényen a sportágválasztó programhoz is lehet csatlakozni, a Sportágválasztási tanácsadáson.

Szent Kristóf Szakrendelő

60+ kártyára korlátlan alkalommal 20% kedvezmény vehető igénybe bérlet vásárláskor.

Tel.:279-2163

Újabb fejlesztések a Szent Kristóf Szakrendelőben  

Újabb fejlesztések a Szent Kristóf Szakrendelőben
Felújított várótermeket, lépcsőházat, folyosókat és új információs táblákat kapott a Szent Kristóf Szakrendelő. A mintegy 16 millió forintos felújítás két hónapig tartott. Tovább folytatódnak azonban az épület rekonstrukciós munkálatai és még idén árnyékolók kerülnek a tetőablakok fölé. Az intézményben naponta kétezren fordulnak meg, ezért Újbuda Önkormányzata évről-évre jelentős összegeket különít el a korszerűsítésére.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Az egészségügy legjobbjait díjazták  

Pro Medicina Újbuda kitüntetést és Polgármesteri Dicséretet kaptak az egészségügyben dolgozók a Semmelweis-napon. Az elismeréseket László Imre polgármester és Bakai-Nagy Zita alpolgármester adta át.