Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Szent Imre Kórház

Mindennapi hősökre emlékeztek a Szent Imre Kórházban  

Mindennapi hősökre emlékeztek a Szent Imre Kórházban

A Szent Imre Kórház udvarán azokra a mindennapi hősökre emlékeztek, akik életüket adták azért, hogy segítsenek az ’56-os forradalom sebesültjein. Az egykori kórházi dolgozók és önkéntesek munkája nélkül a forradalom még több áldozattal járt volna.

Gyógyítás szakralitása - esszékötet  

Tíz szerző munkájából összeállított, hiánypótló, tudományos esszékötetet adott ki „A gyógyítás szakralitása” címmel az Éghajlat Kiadó.

Anyák Napja: ünnepség volt a Szent Imre Kórház szülészetén  

Húsz hónapja növekszik a születések száma Magyaroszágon, a kormány pedig kész megtenni mindent azért, hogy folytatódjon ez a trend - hangzott el anyák napja alkalmából a Szent Imre Kórházban, ahol Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára valamint Király Nóra alpolgármester köszöntötte a kismamákat.

Átadták a Szent Imre kórház neuropathia centrumát  

Átadták a Szent Imre kórház neuropathia centrumát

Átadták a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktató Kórházban kialakított Dél-budai Neuropathia Centrumot. A cukorbetegség szövődményeként kialakuló idegkárosodás felismerését elősegítő rendelőbe elsősorban a XI. és XXII. kerületi betegeket várják.

Emléktáblát avattak a Szent Imre kórháznál  

Emléktáblát avattak a Szent Imre kórháznál

Új, 1956-os emléktáblát avattak a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház udvarán. Az 56-os Szövetség tábláján név szerint említik azokat az orvosokat, nővéreket és kórházi segítőket, akik hősi helytállásról tettek tanúságot.

Szervereket kapott a Szent Imre Kórház  

Szervereket kapott a Szent Imre Kórház

Nagy teljesítményű szervereket ajándékozott az önkormányzat a Szent Imre Kórháznak. Az egészségügyi központ számára ez nagy segítség; Újbuda többször adományozott használt számítógépes eszközöket rászoruló intézményeknek.

BKK: itt az őszi menetrend  

BKK: itt az őszi menetrend

Nemcsak a járatokat sűríti egyes vonalakon a BKK, hanem több alacsonypadlós busz is közlekedik ősztől. Külön az újbudai önkormányzat közbenjárására indít új buszjáratot 154-es jelzéssel a társaság, hogy átszállás nélküli kapcsolatot teremtsen a Szent Imre kórház és a Bártfai utca térsége, illetve a Kelenföld vasútállomás között. Ezeken felül további járatok menetrendje is változik.

Átadták a Pro Medicina díjakat  

Átadták a Pro Medicina díjakat
Orvosokat, nővéreket, ápolókat és más egészségügyben dolgozó szakembereket ismertek el a Semmelweis napon a Polgármesteri Hivatalban.

Adj vért!  

A Szent Imre Kórház az Országos Véradószolgálattal közösen 2012.
augusztus 14-én 11 óra és 14 óra között a Bártfai utcai "R" épület földszintjén véradást szervez.

"Oktató Kórház" címet kapott a Szent Imre  

A tétényi úti kórház hosszú évek óta ápol jó kapcsolatot a Pécsi Tudományegyetemmel. Az együttműködésnek köszönhetően számtalan kiváló szakembert képeztek ki az esztendők során. A magas színvonalú gyógyító-betegellátó tevékenységéért valamint a tudományos munkájáért a Szent Imre Kórház - a budapesti kórházak közül elsőként - "Oktató Kórház" címet kapott az egyetemtől.

Elhízásból ötös  

Magyarország az elhízás tekintetében a nemzetközi élbolyba tartozik. A lakosság 40 százaléka többet nyom, mint kellene, 29 százaléka pedig orvosi értelemben is túlsúlyos.

Nyílt nap a Szent Imre Kórházban  

Lakossági fórumot szerveznek szeptember 23-án a Szent Imre Kórházban, de ezen a napon beutaló nélkül vehetők igénybe a szűrővizsgálatok is.

Oldalak