Egészségügy
Egészségügy webhelyen lett közzétéve (https://egeszsegugy.ujbuda.hu)

Címlap > Vizet osztottak a Városközpontban

Vizet osztottak a Városközpontban  

   |   2010, július 16 - 10:02
A hét eleji másodfokú hőségriasztás után néhány nappal az országos tiszti főorvos máris elrendelte a harmadfokút, amely már a riadó kategóriába tartozik. Ezt akkor hirdetik ki, amikor a napi középhőmérséklet három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot. Újbuda Önkormányzata közterületi vízosztással igyekezett segíteni a forróságtól elgyötört járókelőkön.

Az önkormányzat dolgozói az Etele és Tétényi út kereszteződésében, valamint az Etele úti Városközpontnál osztottak fél literes ásványvizes palackokat az arra közlekedőknek, de a munkába a kerületi Közterület-felügyelet, és a Katasztrófavédelem munkatársai, valamint rendőrtiszti főiskolás fiatalok is besegítettek. Fodor Vince alpolgármester tájékoztatása szerint az 1000 darab vizes palack mindössze két és fél óra alatt elfogyott, a lelkes önkéntesek még a hetes buszokra is felugrottak a megállóban, hogy az utasok se maradjanak folyadék nélkül. Az alpolgármester azt ígérte, hasonló, tartós kánikula esetén megismétlik az akciót.


Forrás webcím: https://egeszsegugy.ujbuda.hu/egeszsegugy/vizet-osztottak-a-varoskozpontban?vakbarat=0