Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek: Tudomány

Rákkutatás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen  

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fehérjekutatóinak eredményei - amelyeket a FEBS Journal legutóbbi számában jelentettek meg - többek között segítenek tisztázni az S100 kalciumion-kötő fehérjecsalád tagjainak szerepét a krónikus gyulladások és daganatos áttétek kialakulásában.

Ismeretterjesztő filmsorozatot indít az ELTE  

Szélesvásznú kémia néven szórakoztató, ismeretterjesztő sorozat indít az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), amely magyar fehérjekutatók legújabb eredményeit mutatja be humoros, látványos filmes köntösben. Az első rész, melyet Perczel András szerkezeti kémikus szakmai irányításával készítettek, a fehérjekutatás alapjaival ismerteti meg a nézőt.

Hunor csillag és Magor bolygó a Herkules csillagképben  

Hunor nevű csillaggal és Magor elnevezésű bolygóval gazdagodott a Herkules csillagkép, miután egy magyar felfedezésű exobolygó és csillaga hivatalosan is magyar nevet kapott egy nemzetközi program keretében - olvasható a Nemzetközi Csillagászati Unió keddi közleményében.

Felbocsátották a BME-n fejlesztett kisműholdat  

December 6-án helyi idő szerint 9:18-kor Új-Zélandról felbocsátották, majd sikeresen pályára állították a műegyetemi fejlesztésű SMOG-P és a magánfinanszírozású ATL-1 kisműholdakat.

Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán  

Nyílt napot tartanak kedden az ELTE informatikai karán, az érdeklődők megtudhatják milyen informatikus képzést érdemes választani, milyen a hallgatói élet, és tájékozódhatnak az ösztöndíj lehetőségekről is.

Gyermekjogok világnapja a BME-n  

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) valamint az UNICEF Magyarország közös programokkal várták a fiatalokat november 20-án.

Díszdiplomák és díszoklevelek a Kerület Napján  
 

A Kerület Napján összesen 136 díszoklevelet, illetve díszdiplomát vehettek át azok a pedagógusok, orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek, akik legalább ötven éve kezdték meg munkájukat, és a kerületben élnek. A rendezvényen a pályakezdő pedagógusokat is köszöntötték.

Felavatták Mőcsényi Mihály szobrát  
 

Leleplezték a 2017-ben elhunyt Mőcsényi Mihály professzor szobrát november 8-án a Szent István Egyetem szoborparkjában. László Imre polgármester megemlékezett a tájépítészeti Nobel-díjként ismert Sir Geoffrey Jellicoe-díjjal, valamint Kossuth-díjjal is kitüntetett, a Feneketlen-tó körüli parkot is tervező újbudai tudósról. Mőcsényi Mihály idén lett volna százéves.

A gyerekek digitális eszközhasználatát kutatják az ELTE-n  

A gyerekek digitális eszközhasználatáról készült kutatás az ELTE-n több mint ezer szülő megkérdezésével. A kutatás során az Etológia Tanszéken működő Alfa Generáció Labor munkatársai azt vizsgálják, hogy a 2010 után született gyerekek (ők az Alfa Generáció) milyen mértékben használnak digitális eszközöket, és ez hogyan hat a fejlődésükre.

Oldalak