Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 27. csütörtök, László

Hírek: Színes

Fővárosi Polgárőr Kerület lett Újbuda  

Elnyerte a Fővárosi Polgárőr Kerület kitüntető címet Újbuda Önkormányzata és az Újbuda Polgárőr Egyesület. Az elismerést a 25. Országos Polgárőr Napon adta át az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége Balatonföldváron.

FKF: pályázatok gyerekeknek  

A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF Nonprofit Zrt.) idén is meghirdeti gyermek- és ifjúsági pályázatait: a már évek óta népszerű gyermekrajz- és szépírói pályázatot, valamint a fotó- és videópályázatot.

Harminc éve Szentivánéj Gazdagréten  

A június 23-áról 24-ére virradó éjszaka a Szentivánéj, ami azon túl, hogy az év legrövidebb éjszakája, a hiedelem szerint egy varázslatokkal teli időszak is, amikor bármi megtörténhet. Gazdagréten immár harmincadik alkalommal gyűltek össze a lakók, hogy ünnepeljenek.

Erdélyben jártak a Don Bosco nyolcadikosai  

Erdélyben jártak az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola nyolcadikosai Újbuda Önkormányzata, az M6 L.O.G. Kft. és a Savio Alapítvány támogatásával. Segítségükkel minden olyan gyermek részt vehetett az utazáson, akinek egyébként nem lett volna rá lehetősége. Szepesfalvy Kornél beszámolója.

Online ügyintézés: mindenkinek, mindenhonnan  

Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak a magánszemélyek, hanem a vállalkozások mindennapjait is megkönnyíti. Ezen a felületen gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek, ráadásul papírmentes, környezetkímélő módon.

Megújult játszótér Kelenföldön  

Megújult és teljesen biztonságossá vált a Fejér Lipót, a Bártfai és a Tétényi út közötti Árnyas játszótér. Az átalakításnál alapvető szempont volt, hogy megszüntessék a korábbi játszótér „hőszigetként” működő aszfaltburkolatát, helyette a nyáron elviselhetőbb hőmérsékletet eredményező burkolatok, zöld felületek, a játszóeszközök közelében pedig ütésvédő gumiburkolattal kialakított zónák kerültek a térre.

Babakocsis sétanap június 26-án  

Negyedik alkalommal rendez Újbuda Önkormányzata sétanapot, hogy a résztvevők babakocsival és kerekes székkel teszteljék kerületünk utcáit.

Meghalt Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező  

Fotó: MTI/Zih Zsolt

Hosszan tartó betegség után elhunyt Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke, a Szomszédok teleregény rendezője. A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőt 89 éves korában érte a halál.

Faültetés a Bükköny utcában  

Tíz amerikai hársfát ültettek el a Bükköny utcában és az ott található játszótéren. Az akcióban Hoffmann Tamás polgármester is részt vett.

A meleg miatt telepednek meg új csípőszúnyog fajok Európában  

A melegebb időjárás miatt telepednek meg új csípőszúnyog fajok Európában; a fertőző betegségeket terjesztő ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) ugyanakkor még nem alkot stabil populációt Magyarországon - mondta Soltész Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos munkatársa az M1 adásában.

Újbudán mutatták be az idei Ördögkatlan Fesztivál fellépőit  

Július 30. és augusztus 3. között rendezik meg a 12. Ördögkatlan Fesztivált Pécstől délre, négy baranyai településen. A rendezvény – amelynek sajtótájékoztatója Újbudán volt - 2008 óta jeleníti meg a magyarság kulturális-művészeti gazdagságát, az első fesztivál még Cseh Tamás nevéhez fűződik.

Rendőrségi hírlevél  

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya közzétette lakossági hírlevelének júniusi különszámát, amelyben a nyár veszélyeire hívja fel a figyelmet.

Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog  

Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog (más néven ázsiai zebraszúnyog); a rovar számos fertőző betegség potenciális terjesztője - figyelmeztet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontja, amely a lakosság segítségét várja a populáció feltérképezéséhez.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Lakossági tájékoztatás

Tájékoztatjuk az érintett lakosokat, hogy 2019. május 9-én (csütörtökön) a

1117 Budapest, Szerémi sor 4. szám alatti felnőtt háziorvosi rendelőben 8.00-12.00 óra között áramszünet lesz. Ezen a napon a háziorvosi rendelések ebben a rendelőben elmaradnak.

A betegek ellátása május 10-től zavartalanul folytatódik.