Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hírek: Egyház

Boldog Meszlényi Zoltán vértanúra emlékezik a katolikus egyház  

Boldog Meszlényi Zoltánra, a kistarcsai internálótáborban 65 évvel ezelőtt, 1951. március 4-én mártírhalált halt püspökre emlékezik a magyar katolikus egyház. Emlékére a Szent Adalbert Plébánia Etele úti templomában keresztutat és szentmisét tart Erdő Péter bíboros.

Hit, család, karrier  

Balczó András a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar öttusázó volt a Magyar Zarándokút Egyesület és az Összefogás Újbudáért Egyesület közös vendége a Malom Közösségi Térben február 11-én.

Megvolt az egyházi vezetők újévi fogadása  

Január 28-án tartották az önkormányzat Zsombolyai utcai épületében az egyházi vezetők újévi találkozóját. Az eseményre Hoffmann Tamás polgármester hívta meg a kerületben működő felekezetek képviselőit és a közfeladatok ellátásával foglalkozó egyházi intézmények, iskolák, óvodák vezetői. A résztvevők felelevenítették az elmúlt év eseményeit és megbeszélték idei feladataikat.

Új kápolna a Szent Imre templomban  

Boldog Batthyány-Strattmann Lászlónak állít emléket a Szent Imre-templom újonnan avatott kápolnája. A január 22-én felszentelt teret az orvos halálának 85. évfordulója alkalmából adták át, létrejöttét az önkormányzat is támogatta.

A gyermeki szeretet mindenen átsegít  

Aki járt már az Újbudai Kulturális Szalon előadásain, tudja, hogy mire számíthat. Egy kérdező, egy közszereplő és két állandó vendég, Simicskó István honvédelmi miniszter és Hoffmann Tamás polgármester kötetlen beszélgetésére. Az év utolsó eseménye minden eddigi szabályt felrúgott.

Ünnepélyesen is megerősítették a Szent II. János Pál Iskolaközpont új nevét  

Nagyszabású névadó ünnepséget tartottak az egykori Szent Benedek Iskolaközpontban november 6-án, amely szeptember óta Szent II. János Pál Iskolaközpont néven működik. A szentmisét Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius celebrálta, majd a liturgia végén áldást osztott a pápa vérereklyéjével, amit az oltárasztal ereklyetartójában helyeztek el.

Idősek Éve a Ciszterci Szent Imre-plébánián  

Idősek Éve a Ciszterci Szent Imre-plébánián

A 2015/2016-os tanévben a ciszterci plébánia kiemelt figyelmet szentel az idősebb korosztályra. Újbudán szép számmal élnek hívő katolikus nyugdíjasok, akiket az egyházközség szeretne minél több közösségbe bevonni erősítve a hitüket, csökkentve a magányukat, segítve őket korosztályuk problémáinak feldolgozásában. Novemberben az idősek néhány napon át készülnek, hogy 22-én együtt ünnepeljenek a 11 órás szentmisén.

Szent Pio atya teret avattak Gazdagréten  

Szent Pio atya teret avattak Gazdagréten

A Szent Pio tér nevet kapta a Gazdagréti út és a Baradla utca kereszteződésénél található park a Szent Angyalok Plébánia kezdeményezésére, Újbuda Önkormányzata támogatása mellett.

Még lehet jelentkezni a keresztény önkéntes akcióra  

Még lehet jelentkezni a keresztény önkéntes akcióra

Közös összefogásra hívja a fiatalokat a három történelmi keresztény egyház azzal a céllal, hogy együtt tegyenek másokért, a környezetért. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház 72 óra nevű projektje egy kompromisszum nélkül szociális, önkéntes akció, melynek ideje október 8-11. között lesz.

Rákóczira emlékeztek Gazdagréten  

Rákóczira emlékeztek Gazdagréten

II. Rákóczi Ferenc és Mindszenty József bíboros érsek születésének évfordulójára emlékeztek a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola ában. Az eseményt az Osztrák–Magyar–Bajor Baráti Társaság szervezte.

Gyors ütemben fejlődik a Magyar Zarándokút  

Gyors ütemben fejlődik a Magyar Zarándokút

Sajtótájékoztatót és konferenciát tartott a magyar Zarándokút Egyesület és a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás az elmúlt időszak tapasztalatairól, forgalmáról, a múltbeli és a tervezett fejlesztésekről, valamint a határon túli együttműködésekről.

Ismét megszólalhat a harang a Gellért-hegyi pálos sziklakolostorban  

Ismét megszólalhat a harang a Gellért-hegyi pálos sziklakolostorban

Több mint hatvan évnyi csend után újra megszólalhat a harang a Gellért-hegyi pálos sziklakolostorban. A 60 kilogramm súlyú bronzöntvényt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg a Magyarok Nagyasszonya sziklatemplomban, szerelési munkák után pedig a sziklakolostor tornyában helyezik el.

Szorosabb együttműködésre törekszik az önkormányzat az egyházakkal  

Szorosabb együttműködést lesz az önkormányzat az egyházak között

Újévi fogadást tartottak egyházi képviselők és közfeladatok ellátásával foglalkozó egyházi intézmények, óvodai, iskolai valamint önkormányzati vezetők február 3-án. Az eseményen szó volt a kerületet érintő legfontosabb egyházügyekről, felelevenítették továbbá az elmúlt év eseményeit, eredményeit és veszteségeit.

Oldalak