Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Egészségügy

Újbuda :

Vérellátó: növelni kell a véradók számát

Az elmúlt évben 405 ezer egységnyi vért adtak a véradók, ami éppen csak fedezi a kórházak igényeit, vagyis növelni kell a véradók számát - jelentette ki az Országos Vérellátó Szolgálat vezetője az M1 műsorában.

Újbuda :

Nyílt nap a Menedékház Alapítványnál

Tíz éves fennállása alkalmából a Menedékház Alapítvány megnyitotta kapuit egy napra a Budaörsi Repülőtér mellet lévő Vasvári Ipari Parkban. A december 5-én tartott programokon betekintést engedtek az alapítványnál működő szociális intézmények mindennapjaiba, a lakók életébe.

Újbuda :

A százéves védőnői rendszert és a kismamákat ünnepelte a kerület

Védőnői jelvényeket és babaköszöntő csomagokat adott át Király Nóra és Molnár László alpolgármester a védőnői rendszer megalapításának 100-ik évfordulója alkalmából december 7-én. A szakszolgálatot 2013-ban minősítették hungarikummá, ekkor kapta meg a Magyar Örökség Díjat is.

Újbuda :

Cáfolja a vádakat Szent Imre kórház

Közleményben reagált a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház vezetése az intézményt ért vádakra. Az index.hu december 2-ai cikkében tömeges felmondásról, akut aneszteziológus hiányról és a kórház esetleges „megbénulásáról” számolt be. A közlemény alapján az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon 20 orvos státusz van, amelyből jelenleg 5 betöltetlen.

Újbuda :

Magántőkéből újult meg a Mályva patika

Befejeződött a Tétényi úti BENU cégcsoporthoz tartozó Mályva Gyógyszertár felújítása. A harmincöt millió forintos fejlesztés teljes mértékben magántőkéből valósult meg.

Kultúra :

Retró véradást szervez az Országos Vérellátó Szolgálat

Időpont: 
2015szeptember0509:00
»
2015szeptember0518:00

Retró véradás lesz szeptember 5-én az ország öt pontján, Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpad mellett. Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), sör-virsli menüvel és az '70-es, '80-as évek slágereivel, hangulatával várja a véradókat.

Újbuda :

Elismerték az egészségügyben dolgozókat

Elismerték az egészségügyben dolgozókat

Pro Medicina Újbuda kitüntetéseket és Polgármesteri Dicséretről szóló okleveleket adott át az önkormányzat vezetősége Semmelweis Nap alkalmából június harmincadikán.

Újbuda :

Újbudai az év legjobb magánrendelője

Idén a Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum a legjobb privátrendelő – hirdette ki pályázatának eredményét a HáziPatika.com online magazin. A második alkalommal meghirdetett „Év Magánrendelője 2015” pályázatra rekordszámú nevezés érkezett, melyeket szakmai zsűri mellett a páciensek is értékeltek.

Újbuda :

Szorosabban együttműködne az önkormányzat a gyógyszerészekkel

Szorosabban együttműködne az önkormányzat a gyógyszerészekkel

Küldöttgyűlést tartott az önkormányzat üléstermében a Magyar Gyógyszerészi Kamara Budapesti Szervezete. Az eseményen a szakmai előadásokon kívül szó volt a szervezet 2014. évi beszámolójáról, valamint az önkormányzat és a gyógyszertárak kapcsolatáról is.

Újbuda :

Háziorvosokkal egyeztet az alpolgármester

Háziorvosokkal egyeztet az alpolgármester

A kerületben összesen 21 háziorvosi rendelő működik. Újbuda Önkormányzata eddig is kiemelten kezelte ezek felszereltségének, hatékony működésének kérdését. Király Nóra közbiztonságért és egészségügyért felelős alpolgármester februártól személyesen is ellátogat a doktorokhoz, hogy felmérje a jövőben tervezett fejlesztések iránti igényeiket.

Oldalak