Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 30. csütörtök, Pál

Egészségügy

Újbuda :

Gyógyítani a szeretet erejével

Szentimreváros egyik színes pontja a Dr. Batthyány-Strattmann László Orvos-kör Egyesület. Tevékenységének középpontjában a keresztény hitre alapozott egészségvédelem, a rászoruló embertársak felkarolása és a szakmai-lelki önképzés áll.

Újbuda :

Magyarul segíti a vércukormérő a látássérült diabéteszeseket

Egy magyar fejlesztésű, a beteget szóban is tájékoztató vércukormérő segíti a látássérült diabéteszes betegeket - közölte az Újbudai 77 Elektronika Kft. A most bemutatott készülék a több mint 32 ezer vak vagy súlyosan látássérült cukorbetegnek jelenthet segítséget.

Újbuda :

Családi Egészségnapot tartottak a Szent Kristófban

Több éves hagyománya van a Szent Kristóf Szakrendelő tavaszi Családi Egészségnapjának. Idén április 8-ára esett a prevenciós rendezvény, amikor is összesen 120 orvos és asszisztens várta szűrővizsgálatokkal az újbudaiakat. A rendezvényt a kerület országgyűlési képviselői, Simicskó István és Szabolcs Attila, valamint Hoffmann Tamás polgármester nyitották meg.

Újbuda :

A Karolina úton lesz az OSEI végleges helye

A kormány döntése szerint az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), vagyis a Sportkórház véglegesen a budapesti Karolina úton működik majd - hangzott el a Magyarországi sportegészségügy jelene és jövője című szakmai fórumot követő szerdai sajtótájékoztatón.

Újbuda :

Körvonalazódik a szuperkórházak szerepe

A teljes fővárosi egészségügyi ellátás megújulhat 2025-re a most elkészült átfogó fejlesztési koncepció alapján, amely szerint a három „szuperkórház” mellett az összes fekvőbeteg-intézményt korszerűsítenék. A Dél-Budára tervezett vadonatúj kórházat az orvosegyetem működtetné – írja a Magyar Idők.

Újbuda :

Végleg a Karolina útra kerül a sportegészségügy

Egy a XI. kerületet érintő témával is foglalkozott legutóbbi ülésén a kormány – derült a kormányinfón csütörtökön. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kabinet döntése szerint nemcsak átmenetileg költözik a Karolina útra az Országos Sportegészségügyi Intézet.

Újbuda :

A vastagbélrák megelőzhető, kiterjesztik a szűrést

Idén ősztől országossá terjesztik a vastagbélszűrési programot, az uniós és magyar forrásból megvalósuló szűrésekre 6,57 milliárd forint áll rendelkezésre. A kormány célja az egészségben megélt életévek számának növelése, a megelőzhető, korai halálozás csökkentése. A vastagbélrák megelőzésére hívta fel a figyelmet Újbuda önkormányzata és a Van Holnap Zsákos Alapítvány, amikor 100 kék lufit engedtek a magasba kerületi iskolások a B32 Galéria és Kultúrtér előtt március 3-án.

Újbuda :

Drogprevenció a családoknak

A hagyományos drogprevenció mellett rendhagyó rendezvénysorozat is indult Újbudán. Ennek első programján Dr. Zacher Gábor toxikológus beszélt a droghelyzetről a B32 Galéria és Kultúrtérben február 22-én.

Újbuda :

A megelőzés a biztos megoldás

December óta több halálos áldozata is volt a fertőző agyhártyagyulladásnak Magyarországon. Hírük sokkolta a lakosságot, mivel mindegyik eset alig néhány óra leforgása alatt történt. A Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum vakcinológusa szerint nincs ok pánikra, de alapvető információknak kell birtokában lenni.

Újbuda :

Pár napig még igényelhető az ingyenes méhnyakrák elleni vakcina

December 16-ig küldhetik be az iskolákba az igénylőlapokat a méhnyakrák elleni oltásból ősszel kimaradt hetedikes lányok szülei. A méhnyakrák az egyetlen gyakori, daganatos betegség, amelyik védőoltással megelőzhető, a védelem kialakulásának alapfeltétele, hogy a lányok a még szexuális életük megkezdése előtt megkapják az oltást.

Újbuda :

A rota elleni védekezésre szólítanak a gyermekorvosok

Időben be kell adatni a rotavírus elleni oltást a kisgyerekeknek - figyelmeztetett a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke közleményében. A szúrás nélkül, szájon át adható oltás már 6 hetes kortól alkalmazható, választható a két- vagy háromadagos vakcina.

Oldalak