Egészségügy
Gyógyítani a szeretet erejével
Szentimreváros egyik színes pontja a Dr. Batthyány-Strattmann László Orvos-kör Egyesület. Tevékenységének középpontjában a keresztény hitre alapozott egészségvédelem, a rászoruló embertársak felkarolása és a szakmai-lelki önképzés áll.
Magyarul segíti a vércukormérő a látássérült diabéteszeseket
Egy magyar fejlesztésű, a beteget szóban is tájékoztató vércukormérő segíti a látássérült diabéteszes betegeket - közölte az Újbudai 77 Elektronika Kft. A most bemutatott készülék a több mint 32 ezer vak vagy súlyosan látássérült cukorbetegnek jelenthet segítséget.
Családi Egészségnapot tartottak a Szent Kristófban
Több éves hagyománya van a Szent Kristóf Szakrendelő tavaszi Családi Egészségnapjának. Idén április 8-ára esett a prevenciós rendezvény, amikor is összesen 120 orvos és asszisztens várta szűrővizsgálatokkal az újbudaiakat. A rendezvényt a kerület országgyűlési képviselői, Simicskó István és Szabolcs Attila, valamint Hoffmann Tamás polgármester nyitották meg.
A Karolina úton lesz az OSEI végleges helye
A kormány döntése szerint az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), vagyis a Sportkórház véglegesen a budapesti Karolina úton működik majd - hangzott el a Magyarországi sportegészségügy jelene és jövője című szakmai fórumot követő szerdai sajtótájékoztatón.
Körvonalazódik a szuperkórházak szerepe
A teljes fővárosi egészségügyi ellátás megújulhat 2025-re a most elkészült átfogó fejlesztési koncepció alapján, amely szerint a három „szuperkórház” mellett az összes fekvőbeteg-intézményt korszerűsítenék. A Dél-Budára tervezett vadonatúj kórházat az orvosegyetem működtetné – írja a Magyar Idők.
Végleg a Karolina útra kerül a sportegészségügy
Egy a XI. kerületet érintő témával is foglalkozott legutóbbi ülésén a kormány – derült a kormányinfón csütörtökön. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kabinet döntése szerint nemcsak átmenetileg költözik a Karolina útra az Országos Sportegészségügyi Intézet.
A bárányhimlő nem veszélytelen, ezért fontos a védőoltás
A bárányhimlő nem veszélytelen betegség, minden századik kisgyermeknél komoly szövődményeket okoz, a védőoltási program ugyanakkor nemzetközi adatok szerint hatékony - közölte a Házi Gyermekorvosok Egyesülete.
A vastagbélrák megelőzhető, kiterjesztik a szűrést
Idén ősztől országossá terjesztik a vastagbélszűrési programot, az uniós és magyar forrásból megvalósuló szűrésekre 6,57 milliárd forint áll rendelkezésre. A kormány célja az egészségben megélt életévek számának növelése, a megelőzhető, korai halálozás csökkentése. A vastagbélrák megelőzésére hívta fel a figyelmet Újbuda önkormányzata és a Van Holnap Zsákos Alapítvány, amikor 100 kék lufit engedtek a magasba kerületi iskolások a B32 Galéria és Kultúrtér előtt március 3-án.
Nincs veszélyben a lakosság a kanyarómegbetegedések miatt
Magyarország járványügyi helyzete stabil, a lakosság a Makón észlelt kanyarómegbetegedések miatt nincs veszélyben - mondta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa sajtótájékoztatón.
Drogprevenció a családoknak
A hagyományos drogprevenció mellett rendhagyó rendezvénysorozat is indult Újbudán. Ennek első programján Dr. Zacher Gábor toxikológus beszélt a droghelyzetről a B32 Galéria és Kultúrtérben február 22-én.
Influenza: látogatási tilalom a Szent Imre kórházban is
Az influenzajárvány miatt tovább bővült azon egészségügyi intézmények köre, amelyekben részleges vagy teljes látogatási tilalmat rendeltek el. A tilalom érinti a Szent Imre Kórházat is.
A megelőzés a biztos megoldás
December óta több halálos áldozata is volt a fertőző agyhártyagyulladásnak Magyarországon. Hírük sokkolta a lakosságot, mivel mindegyik eset alig néhány óra leforgása alatt történt. A Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum vakcinológusa szerint nincs ok pánikra, de alapvető információknak kell birtokában lenni.
Pár napig még igényelhető az ingyenes méhnyakrák elleni vakcina
December 16-ig küldhetik be az iskolákba az igénylőlapokat a méhnyakrák elleni oltásból ősszel kimaradt hetedikes lányok szülei. A méhnyakrák az egyetlen gyakori, daganatos betegség, amelyik védőoltással megelőzhető, a védelem kialakulásának alapfeltétele, hogy a lányok a még szexuális életük megkezdése előtt megkapják az oltást.
A rota elleni védekezésre szólítanak a gyermekorvosok
Időben be kell adatni a rotavírus elleni oltást a kisgyerekeknek - figyelmeztetett a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke közleményében. A szúrás nélkül, szájon át adható oltás már 6 hetes kortól alkalmazható, választható a két- vagy háromadagos vakcina.
Kórházi körsétát szervez a Szent Imre Kórház
A Szent Imre Kórház körsétáján orvosok kalauzolják körbe a látogatókat, akik akár egy műtőt is megtekinthetnek - mondta a kórház főigazgatója az M1 adásában.