Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 27. péntek, Hella

Újraélesztő készülékek a strandokon

Újraélesztő készülékeket helyezett ki a fürdőiben a Budapest Gyógyfürdői Zrt. A defibrillátorok segítségével a szakképzett személyzet azonnal meg tudja kezdeni az újraélesztést egy esetleges rosszullét esetén. Az időben megkezdett újraélesztés sok ember életét mentheti meg.

Összesen 7 db defibrillátort telepítettek ki a budapesti Széchenyi-, a Gellért-, a Lukács- és a Rudas fürdőbe, valamint a Dagály strandra. A fürdőkben dolgozó szakszemélyzet megkapta a megfelelő kiképzést is, így egy hirtelen rosszullét esetén azonnal a beteg segítségére tudnak sietni, és megkezdhetik az újraélesztést. Az azonnal megkezdett újraélesztéssel pedig életet menthetnek.A hordozható készülékeket a nyári időszakban a forgalomtól függően a különböző strandokra is át lehet telepíteni.

Mint kiderült, a közelmúltban már többször is életet mentettek a BGYHZrt. dolgozói azzal, hogy gyorsan és szakszerűen újraélesztettek egy-egy szívpanaszokkal küzdő vendéget. A defibrillátor tovább növeli a fürdővendégek biztonságát, és segíti a személyzetet is esetleges életmentő munkájában. A hirtelen szívhalál világszerte a vezető halálokok közé tartozik, Magyarországon átlag minden huszadik percben veszti el életét ennek következtében egy ember. Ilyen esemény bárhol bekövetkezhet, utcán, járművön, sportrendezvényen, vízparton.

Az azonnal megkezdett újraélesztés sok ember életét mentheti meg. Minden perc késedelem csaknem 10%-kal csökkenti a túlélés esélyeit. Az újraélesztéshez nyújtanak segítséget a korszerű, "beszélő" defibrillátorok, amelyek pontos utasításokat adnak ahhoz, hogy szükség esetén akár a helyszínen lévő laikusok is alkalmazni tudják azokat.