A felújított és modernizált BENU Gyógyszertár a megnyitó napján egészségügyi tanácsadással várta az érdeklődőket, és az avatóünnepségen beszédet mondott Budapest 11. kerületének polgármestere, dr. Molnár László, Budapest 11. kerületének alpolgármestere. A 11. kerület legforgalmasabb csomópontjában fekvő BENU Gyógyszertár szakemberei a megnyitó alkalmából egészségvédő programokkal, személyre szabott tanácsadással várták a betegeket. A gyógyszerészek segítséget nyújtottak a dohányzásról való leszokásban, valamint személyre szabott fogyókúrával, vitamin-, folyadék-, és ásványi anyag bevitellel kapcsolatos tippeket adtak látogatókat. A BENU Gyógyszertárat úgy alakították ki, hogy a vásárlók a széles kínálatból kedvükre válogathassanak a sor feltartása nélkül. A szabadpolcos elrendezésnek köszönhetően a betérők megnézhetik, kézbe vehetik a gyógyhatású készítményeket, a táplálék kiegészítőket, a szépség- és bőrápolási cikkeket és összevethetik áraikat. Az egyes készítmények kategóriák szerint kerülnek a polcokra, aminek köszönhetően a kínálat sokkal átláthatóbb, mint korábban. A koncepció nem újdonság a kerületben, hiszen BENU hálózat hazai üzemeltetője a PHARMANOVA Zrt. tavaly augusztusban hasonló módon újította meg a közeli, Bartók Béla úti BENU Gyógyszertárat. „A Szent Imre Gyógyszertár már több mint 100 éve tölt be meghatározó szerepet kerületünk egészségügyi szolgálatában. Ez ma sincs másképp, hiszen a 11. kerület legforgalmasabb terén az itt élőkön kívül rengetegen diák és turista fordul meg, akiknek bármikor szükségük lehet gyógyszerekre vagy egy szakember segítségére. Nagy örömünkre szolgál, hogy a BENU Gyógyszertár jóvoltából egy modern, színvonalas, beteg és egészség centrikus patika vár mindenkit a már megszokott helyen.” – mondta dr. Molnár László, Budapest 11. kerületének alpolgármestere. „A BENU Gyógyszertárakban a középpontban az ember és az egészség áll. A korszerű és modern szemlélet mellett nagy hangsúlyt fektetünk a betegekkel való közvetlen kapcsolat kialakítására és a személyes hangvételre is a mindennapokban. Modernizált patikáinkban, így a megújult Szent Imre Gyógyszertárban is megszűnt a beteget és gyógyszerészt elválasztó üvegfal, ami jelentősen megkönnyíti a betegekkel való kommunikációt, tanácsadást. Legfontosabb célunk a betegek illetve az egészségük megőrzését fontosnak tartók színvonalas kiszolgálása a legmagasabb szakmai elvárásokat követve– mondta dr. Zlinszky János a PHARMANOVA Zrt. igazgatósági tagja.