Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

A Szív-CT szerepe a koszorúér-betegség korai diagnosztikájában

A szívinfarktus korai diagnosztikával elkerülhető!

- címmel került megrendezésre 2008. június 27-én a budapesti Danubius Hotel Gellértben a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ és a Pozitron-Diagnosztika Központ által szervezett, sajtótájékoztatóval egybekötött tudományos ülés.

Az előadás célja volt a kardiológiai diagnosztika egyik legújabb, már hazánkban is elérhető módszerének, a 2 fejes, 64 szeletes Dual Source CT-vel történő vizsgálatnak bemutatása az orvos szakmai közönségnek.

A rendezvényen olyan szaktekintélyek is felszólaltak, mint Dr. Merkely Béla a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának tanszékvezető docense, Dr. Préda István egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központból, vagy Dr. Kerecsen Gábor az Állami Egészségügyi Központ adjunktusa, illetve Dr. Kiss Róbert Gábor az Állami Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztályának vezető főorvosa.

Az előadásokon olyan témákról esett szó, hogy milyen elvárásai lehetnek a kardiológusoknak a non-invazív képalkotással kapcsolatban, mit kap a beteg a coronaria CT vizsgálattól. A Pozitron-Diagnosztika Központban elvégzett vizsgálat eredményeiről is beszámolót hallhattak.

Cardio-CT: A szívinfarktus korai diagnosztikával elkerülhető!

Magyarországon évente megközelítőleg 40.000 ember halálát okozzák szív- és érrendszeri megbetegedések. A korai felismeréssel megelőzhetők, illetve eredményesen kezelhetők a később súlyos állapotot, sok esetben halált okozó koszorúér- betegségek.

Nálunk műszerezettségben fejlettebb országokban végzett tanulmányok szerint a koszorúérfestéseknek, 30-40 %-a negatív, azaz az emberek 30-40 %-nál azért vezetnek katétert a szívükbe, hogy kiderüljön, nincs koszorúér-betegsége.

A Cardio-CT vizsgálat jelentőségét az adja, hogy teljesen fájdalommentesen egy ambuláns, - mindössze néhány perces - vizsgálattal a szív valósághű, 4 dimenziós ábrázolása válik lehetővé. A vizsgálat a páciens számára semmilyen kellemetlenséget nem jelent és közel 100%-os biztonsággal képes kizárni a koszorúér szűkületeket olyan korai fázisban, amikor nem jelentkeznek még panaszok.

A most üzembe helyezett 2x64 szeletes "Siemens Somatom Definition Dual Source CT" világviszonylatban elérhető legmodernebb berendezés, amely két sugárforrás és detektor panel segítségével minden eddiginél jobb időbeli és térbeli felbontást tesz lehetővé.

Pozitron-Diagnosztika Központ (2008. 07. 04.)