Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Mindenkit ellát a Szent Kristóf Szakrendelő

Újbuda   |   2020, április 8 - 12:54
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Szent Kristóf Szakrendelőben továbbra is hatékonyan folyik az ellátás. A járványhelyzet miatt kialakult fontos változásokról dr. Lehoczky Péter Gábor intézményigazgató tájékoztatta lapunkat.

– Továbbra is az a célunk, hogy mindenki számára elérhető legyen az ellátás, és szerencsére ennek eleget is tudunk tenni – kezdte az igazgató. – Bár jelen pillanatban kizárólag akut ellátás folyik a Szent Kristóf Szakrendelőben, azokról is tudunk gondoskodni, akik hosszan tartó betegség következtében rosszabbul lettek, vagy épp gyógyszert kell feliratniuk. A legfontosabb, hogy mindenki telefonon kérjen információt és időpontot, mielőtt elindul otthonról. Türelemre szükség van, de mindenki meg fogja kapni a megfelelő ellátást – hangsúlyozta.

– Sajnos továbbra sem kaptunk a kormányzat részéről újabb védőfelszerelést, az önkormányzat nélkül gyakorlatilag védtelenek lennénk. Ezért is nagyon lényeges, hogy mindenki, aki a szakrendelőbe jön, viseljen maszkot, akár vizsgálat miatt érkezik, akár a gyógyszereiért – tette hozzá az intézményvezető.

– Jelenleg a kerületben tíz házi gyermekorvos és negyvenhárom felnőtt háziorvos dolgozik, a Menyecske utcai rendelést a Vahot utcai vette át. Háziorvosaink közül sajnos ketten elkapták a fertőzést, de szerencsére mindketten jól vannak, és azóta is dolgoznak, természetesen csak telefonon keresztül. Általánosságban is elmondható kollégáinkról, hogy nagyon kevés kivétellel rendkívüli módon helytállnak. Annak ellenére, hogy hiányos védőfelszerelésben vagy annak teljes hiányában kell dolgozniuk, töretlenül pozitívan állnak hozzá a helyzethez – összegezte a jelenlegi állapotot dr. Lehoczky Péter Gábor.

Újbuda