Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A járványügyi szakértő válaszol  

Nem elég felkészülten érte Magyarországot az új koronavírus megjelenése, ám a járványhelyzet rosszabbodása ellen a lakosság is sokat tehet. Falus Ferenc tüdőgyógyász, korábbi országos tisztifőorvos szerint hónapokba telhet, amíg az élet visszatér a korábbi kerékvágásba.

Felkészült a Szent Kristóf Szakrendelő  

Újbuda Önkormányzata 25 millió forint támogatást nyújtott a Szent Kristóf Szakrendelő Nonprofit Kft.-nek arra, hogy az üzemeltetésében lévő felnőtt- és gyermekháziorvosi, valamint védőnői rendelőkbe, illetve a kerület önkormányzati fenntartású óvodáiba, iskoláiba, szociális és gyermekvédelmi intézményeibe kézfertőtlenítő oszlopokat és az azokhoz hosszabb távra szükséges fertőtlenítőszereket beszerezze.A támogatási összegből emellett a háziorvosok (összesen 103 fő) és védőnők (összesen 45 fő) egyszer használatos védőruhát, szájmaszkokat és védőszemüvegeket kapnak. Interjú dr. Lehoczky Péter Gáborral, a Szent Kristóf Szakrendelő főigazgatójával.

Fontos az alapos kézmosás!  

Nem lehet elégszer elismételni: a vírus elleni küzdelem legalapvetőbb eleme a helyes, fertőtlenítő kézmosás. Elmentél otthonról? Hozzáértél kilincsekhez? Kapaszkodtál a villamoson? Ha nem tudsz rögtön fertőtleníteni, amint hazaérsz, AZONNAL moss a képen látható módon kezet, MIELŐTT hozzáérsz az arcodhoz, vagy a lakásban bármihez!

Újbuda gyermekfelügyelettel segíti a kórházi dolgozókat  

Ingyenes bölcsődei és óvodai szolgáltatással segíti a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház alkalmazottait Újbuda Önkormányzata a súlyos járványügyi helyzetben. Az érintett dogozók gyermekeit március 23-tól várják a kijelölt intézményben.

Tartsunk három lépés távolságot!  

Még nem vagyunk teljesen bezárva, a boltban vagy a munkában a szociális érintkezést nem lehet teljesen kiiktatni, de a járvány idején legyünk okosak! Fontos a távolságtartás!

Koronavírus: 25 millió maszkokra és fertőtlenítőkre  

Újbuda Önkormányzata 25 millió forint támogatást nyújt a Szent Kristóf Szakrendelő Nonprofit Kft.-nek arra, hogy az üzemeltetésében lévő felnőtt és gyermekháziorvosi, valamint védőnői rendelőkbe, illetve a kerület önkormányzati fenntartású óvodáiba, iskoláiba, szociális és gyermekvédelmi intézményeibe kézfertőtlenítő oszlopokat és az azokhoz hosszabb távra szükséges fertőtlenítőszereket beszerezze.

Koronavírus - Országos látogatási tilalom a kórházakban  

Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap. A tilalom március 8. napjától visszavonásig érvényes.

Koronavírus: új eljárásrendet alakítanak ki  

Mérik az új típusú koronavírus olaszországi terjedése miatt az onnan közvetlenül érkező utasok testhőmérsékletét a budapesti és a debreceni repülőtéren - közölte az országos tisztifőorvos sajtótájékoztatón.

Mit kell tudni a koronavírusról? - interjú dr. Komáromi Zoltán háziorvossal  
 

Február elejére már több mint huszonötezren fertőződtek meg az új koronavírussal szerte a világban, a halálos áldozatok száma meghaladta az ötszázat. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) január végén léptette életbe a kínai Vuhanból elindult járvány miatt a globális egészségügyi vészhelyzetekre kidolgozott protokollt, ezzel összehangolt fellépésre szólította fel a világ országait. A gyorsan változó tényeken kívül folyamatosan jelennek meg álhírek is a témában, ezért dr. Komáromi Zoltán háziorvost foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

László Imre: a DK nem ellenzi a dél-budai szuperkórházat

A DK nem ellenzi a dél-budai szuperkórházat, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az egészségügyre fordított összegeket racionálisan és hatékonyan használják fel - mondta László Imre (DK) XI. kerületi polgármester kedden sajtótájékoztatón.

Eszközberuházás a Szent Kristóf Szakrendelőben  

Az Egészséges Budapest Program keretéből 111,3 millió forint értékben vehetett diagnosztikai és terápiás eszközöket az újbudai Szent KristófSzakrendelő gyermekegészségügyi központja - mondta Hoffmann Tamás polgármester kedden, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

Új diagnosztikai és terápiás műszerek a Szent Imre Kórházban  

Új diagnosztikai és terápiás műszereket kapott a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház. A dél-budai intézmény számára az Egészséges Budapest Program (EBP) forrásából 3 milliárd forintot jut, ebből 2,5 milliárd orvostechnológiai eszközei fejlesztésére. Az eszközök bemutatásán Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is részt vett.

Nagyszabású egészségügyi fejlesztések a kerületben  

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatásával jutott új informatikai eszközökhöz a kerületben működő Sportkórház. Az átadás alkalmával Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Hoffmann Tamás polgármester és Soós Ágnes, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) főigazgatója tartott sajtótájékoztatót június 28-án a Sportkórház – OSEI Karolina úti épületében.

Tíz kitüntetés a Semmelweis Napon  
 

Minden év július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. 201 éve ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, születésnapjának évfordulóján az ország minden szegletében megemlékeznek róla és az orvosi hivatás fontosságáról. A kerületben hagyomány, hogy Semmelweis Nap alkalmából adják át a Pro Medicina Újbuda díjakat, valamint a Polgármesteri Dicséreteket az egszégügyben dolgozóknak, kiemelkedő szakmai tevékenységük elismeréseként. Ez idén sem volt másképp.

Oldalak