Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Szent Kristóf Szakrendelő

Több anyatejet kapnak az újbudai kisgyermekek  
 

Anyatejes Világnap alkalmából szűrő- és tanácsadó napot tartottak a Szent Kristóf Szakrendelőben szeptember 29-én. Az esemény védnökei Simicskó István országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester voltak.

Anyatej: leves, főétel, desszert  

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezik a Szent Kristóf Szakrendelőben az Anyatejes Világnapot. Az eseményen a szoptatás fontosságáról lesz szó, ezen kívül számos hasznos tanácsot kaphatnak az érdeklődők.

Új védőnői központ létesül Újbudán  

A XI. kerületbe az utóbbi években – az ingatlanfejlesztéseknek is köszönhetően – egyre több fiatal költözik, és évről évre több kisgyermek születik. Az önkormányzat és a fenntartása alatt álló intézmények igyekeznek megfelelni az igényeknek. Ennek jegyében adják át hamarosan Gazdagréten az új védőnői központot is.

Újbudai védőnőt tüntetett ki az egészségügyi miniszter  
 

Pro Sanitate-díjban részesült Kissné Kertai Edit, a Szent Kristóf Szakrendelő területi védőnője, az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenységéért. Az elismerő oklevelet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár adta át Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalmából.

Egészségnap a Szent Kristóf Szakrendelőben  

Családi egészségnapot tartottak a Fehérvári úti szakrendelőben május 12-én. Az érdeklődőket ingyenes állapotfelméréssel, bemutatókkal és egészségügyi programokkal várták.

Egészséges Budapest, egészséges Újbuda  

Újbuda komoly változások előtt áll, ami a kerület egészségügyi intézményrendszerét illeti, hiszen a következő években több milliárd forintból bővül és korszerűsödik a fekvő-, illetve járóbeteg-ellátás, nem beszélve a Dobogóra tervezett centrumkórházról. Mindez egy jól felépített stratégia része, amelynek középpontjában az újbudaiak egészsége áll.

Az anyatej a legjobb a babáknak  

Bőrgyógyászati szűrés, fogápolási szaktanácsadás, beszédfejlesztés, babamasszázs, gyógytorna, mozgásfejlesztő játékok és kreatív foglalkozások várták a kisgyermekes családokat a Szent Kristóf Szakrendelőben az idei Anyatejes Világnapon.

Főszerepben az egészség  

Egészséges bőrtápláló szappant, natúrpelenkát, tápanyag-kiegészítőket és vitaminokat bemutató standok sorakoztak a Feneketlen-tónál, a 3. Egészségpart családi rendezvényen szeptember 24-én. A FICSAK és Újbuda Önkormányzata által szervezett eseményen egyebek mellett szűrővizsgálatok, tanácsadások és sportprogramok várták az érdeklődőket.

Gyermek-egészségügyi központtal bővül Újbuda  

1,9 milliárd forintból valósul meg a Gyermek-egészségügyi Központ és Egynapos Sebészet Újbudán. Az új centrum az Egészséges Budapest Program részeként épül meg – erről tartottak sajtótájékoztatót a Fehérvári úti rendelőben szeptember 25-én.

 

Elismerést kaptak az egészségügyi dolgozók  

Az egészségügyben dolgozók kitartását, munkabírását, elhivatottságát ünnepeljük Semmelweis Ignác, az "anyák megmentőjének" születésnapján, július 1-jén. Ez alkalomból adták át a kerület vezetői a Pro Medicina Újbuda kitüntetéseket, a polgármesteri dicséreteket és a címzetes főorvosi emléklapokat, az orvoslás területén kiemelkedően teljesítő szakembereknek.

Családi Egészségnapot tartottak a Szent Kristófban  

Több éves hagyománya van a Szent Kristóf Szakrendelő tavaszi Családi Egészségnapjának. Idén április 8-ára esett a prevenciós rendezvény, amikor is összesen 120 orvos és asszisztens várta szűrővizsgálatokkal az újbudaiakat. A rendezvényt a kerület országgyűlési képviselői, Simicskó István és Szabolcs Attila, valamint Hoffmann Tamás polgármester nyitották meg.

Ingyenes családi egészségnap a Szent Kristóf Szakrendelőben  

Április 8-án ismét családi egészségnappal várja az érdeklődőket a Szent Kristóf Szakrendelő. A több mint tíz éves múltra visszatekintő rendezvény fókuszában a prevenció áll, a szűrővizsgálatokat 9 és 14 óra között tartják.

Ingyenes lesz a meningitis elleni védőoltás  

A jövő évtől mindenki számára ingyenesen hozzáférhető lesz az agyhártyagyulladás (meningitis) elleni védőoltás - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön a Szent Kristóf Szakrendelőben.

Korszerű diagnosztika a Szent Kristófban  

Magyarországon a XI. kerületi Szent Kristóf Szakrendelő az első olyan járóbeteg szakellátó, amely helyben biztosítja pácienseinek a legmodernebb képalkotó technológiát, az MR diagnosztikát. A korszerű berendezés ünnepélyes átadóját október 5-én tartották.

Oldalak