Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

Hírek: Színes

Öt éve a kerületben a Barba Negra

Szeptember 9-én ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját a Barba Negra. A szülinapra nagy dobással készültek a szervezők; a Zanzibar és a Kowalsky meg a Vega koncertje tette felejthetetlenné a különleges estét.

Szerkesztőségünk tagja is lefutotta a félmaratont

Az Újbuda szerkesztőségének egyik tagja is részt vett vasárnap a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A kánikulában tartott versenyen több mint tízezer egyéni futó indult, összességében több mint 15 ezren futottak. Kátai Artúr 1 óra 54 perc alatt teljesítette a mintegy 21 kilométeres távot.

Őszköszöntő Fesztivál a Bikás Parkban szombaton

Újbuda Önkormányzata az Újbudai Ősz című rendezvénysorozat keretében nagyszabású fesztivállal zárja le a nyarat és köszönti az új évszakot a Bikás Parkban. A rendezvényen a Színházak Éjszakája jegyében mintegy ezer léggömböt engednek fel Újbuda egére, de régi mesterségek utcájával, középkori utazással, színházi bemutatóval és a nap fénypontjaként, a világhírű Ottawan zenekar koncertjével várják az érdeklődőket.

Negyvenéves buli volt Őrmezőn

Őrmező idén ünnepelte 40-ik születésnapját, ezért idén különösen vidámra sikerült a Költők parkjában tartott Őrmező Ünnepe. Az eddigieknél színesebb programok várták az érdeklődőket, ráadásul a parádé ezúttal két napig tartott.

Újabb mesés délután a sulikezdés jegyében

Az iskolakezdés jegyében folytatta tematikus gyermeknapsorozatát a B32 Galéria és Kultúrtér. Szeptember 10-én mesejáték, papírszínház, mesesarok, kézműves foglalkozások, kötelező olvasmányok börzéje és kézműves csokoládék vására várta az érdeklődőket.

Megfiatalodott a Hadik

Nemcsak külsejében, de szolgáltatásaiban is újjászületett a Hadik a Bartók Béla úton. Az újranyitást utcabállal ünnepelték Karinthy egykori törzshelyén.

A Tüskecsarnokban szól az iskolai bánatalmazásról Nick Vujicic

Az iskolai bántalmazások, zaklatások elleni küzdelem, az együttműködési készség javítása és az elfogadó, befogadó szemlélet kialakítása a fő missziója Nick Vujicic idei kampányának. A kéz és láb nélkül született világhírű motivációs tréner három előadást tart a Tüskecsarnokban szeptember 21-én és 22-én.

Fekete bőrdzseki, motor és mosoly

Marcona, fekete bőrdzsekis férfiak, mögöttük mosolygó gyerekek – így indult el a menet idén is a Pető Intézetből. Hatodik alkalommal rendeztek tanévkezdő motoros felvonulást a Petősöknek.

Őrmező 40: „letagadhat” néhány évet korából a lakótelep

Negyven éve, 1976. szeptember 1-én csengettek be először az Őrmezei Általános Iskolában, ami akkor nemcsak a tanév indulását jelezte, hanem egy új városrész születését, egy új közösség formálódásának kezdetét is. Őrmező kisváros nagyvárosban, kedves, sajátos világ, ahol mindenből csak egy van.

Kevés az ittas sofőr

Félezernél is több járművezetőből mindössze öt fogyasztott alkoholt mielőtt kocsiba ült – derült ki a rendőrség augusztus végén, a Balatoni úton tartott razziája során. Egy sofőrt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt állítottak elő.

A Farkasok csapata nyerte a 28. Halászléfőző Versenyt Gazdagréten

Közel három évtizede keresik a választ a gazdagrétiek, arra, hogy mi a jó halászlé titka. A helyiek évről-évre minden szeptemberben „fakanálcsatát” vívnak, hogy elnyerjék a legjobbaknak járó elismerést. A zsűri idén ötvenöt csapat közül választotta ki azt a hatot, amelyek elnyerték a több mint félmillió forint értékű ajándékot.

Oldalak