Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Hírek

Budán is lesz zsidó fesztivál  

Idén először különleges módon ünnepli a Purimot a Karinthy Színház, amely március 21-étől 27-éig huszonegy produkcióval, köztük színházi és táncelőadásokkal, koncertekkel és gyermekfoglalkozásokkal várja a közönséget. Hazánkban tavasszal, nyáron és ősszel több zsidó fesztivál is zajlik, de Budán korábban nem volt hasonló rendezvény.

Ráadásul Bródy - Ritka alkalom az Illés Klubban  

Aki járt már Illés Klubban tudja, hogy időutazáson vett részt: egy szelet a múltból, amely zeneileg és hangulatilag is az Illés zenekar fénykorát idézi. A februári alkalom különlegesebb volt a többinél, mivel a Szörényi testvérek és Bródy János is eljött, ráadásul Tini elhozta nemrég megjelent Ráadás című lemezét is.

Jelentősen bővül az élelmiszereladás húsvétkor  

Az idei húsvéti költekezés az élelmiszerek forgalmában az előző évek adatai szerint mintegy 50-60 milliárd forintos többletet jelenthet - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

Klímabarát kerületi fejlesztések  

Újbuda Önkormányzatának tanácstermében tartotta idei első közgyűlését a Klímabarát Települések Szövetsége, amely a nemzeti klímastratégia alapjainak megalkotására törekszik az önkormányzatokkal.

Új logót kap Budapest  

Budapest továbbra is önállóan szervezi a főváros idegenforgalmát, ugyanakkor szorosabban együttműködik majd az állammal - jelentette be Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatták Budapest új logóját is.

Vasárnap családi filmek a Mom Parkban  

Vasárnap gyerek- és ifjúsági filmekkel várja a Magyar Filmhét a családosokat a Cinema City MOM Parkban, ahol levetítik többek közt a Tüskevárat, a Sherlock Holmes nevében című filmet és Jankovics Marcell, Gyulai Líviusz vagy Gauder Áron több animációs munkáját is.

Boldog Meszlényi Zoltán vértanúra emlékezik a katolikus egyház  

Boldog Meszlényi Zoltánra, a kistarcsai internálótáborban 65 évvel ezelőtt, 1951. március 4-én mártírhalált halt püspökre emlékezik a magyar katolikus egyház. Emlékére a Szent Adalbert Plébánia Etele úti templomában keresztutat és szentmisét tart Erdő Péter bíboros.

Kevés cég él a családbarát munkaerőpiaci eszközökkel  

Kevés magyarországi vállalkozás él a rugalmas foglalkoztatás lehetőségével - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) közös kutatásából. Pedig a GYES-ről GYED-ről visszatérő dolgozók munkábaállásának segítésére számos intézményi lehetőség létezik.

Oldalak