Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 13. szerda, Luca, Otília

Hírek: Egyház

Emlékfát ültettek a 100 éve született atyának  

Faültetéssel emlékeztek Sárváry Ferenc kanonokra a Karolina úton, a Gyümölcsoltó Kápolna közelében november 17-én. Az atya 41 évig teljesített szolgálatot Szentimrevárosban. Az emlékfát Újbuda önkormányzata nevében Hoffmann Tamás polgármester és Gyorgyevics Miklós egyházügyi tanácsnok ültette el.

Búcsú a Szent Imre Plébániatemplomban  

Ünnep istentisztelettel, vásári forgataggal, ingyenes szűrővizsgálattal várták november első hétvégéjén a katolikus híveket és az érdeklődőket a Szent Imre Plébániatemplomban.

Felújítják a budai ciszterci Szent Imre-templomot  

Háromszáztízmillió forint támogatást kap a ciszterci rend a budai Szent Imre-templom felújítására - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten.

Hollai Antal apátra emlékeztek Albertfalván  

Megtelt az albertfalvi plébániatemplom július 29-én este, a Hollai Antal pápai káplán, címzetes apát, esperes, plébános halálának harmadik évfordulóján tartott szentmisén. A mise után bemutatták az Antal atya elmélkedéseiből szerkesztett könyvet.

Emléktáblát avattak Placid atya otthonánál  

Márványtáblát helyezett el a Bartók Béla út 76. számú lakóház falán Újbuda Önkormányzata, a Pannonhalmi Bencés Kongregáció és a Ciszterci Rend Olofsson Károly pappá szentelésének 78. évfordulóján, június 18-án. Placid atya ide tért vissza a Gulágról, itt élte életét édesanyjával.

Budai Egyházközségek Bálján a polgármester  

Idén 17. alkalommal rendezték meg a Budai Egyházközségek Farsangi Bálját a MOM Kulturális Központban. Az esemény fővédnöke Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Tarlós István főpolgármester volt, Varga Mihály nemeztgazdasági miniszter és Hoffmann Tamás polgármester személyesen is támogatta a programot.

25 éves a Szent Gellért Óvoda  

Jótékonysági estet tartottak a negyed évszázada, magán kezdeményezésre létrejött Szent Gellért Óvoda fennállása alkalmából február 4-én. Az eseményt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban rendezték.

Eltemették Placid atyát  

Eltemették Olofsson Károlyt, szerzetesi nevén Placid atyát; hamvait február 3-án Pannonhalmán helyezték örök nyugalomra.

Búcsú Placid atyától  

Hívei, barátai, tanítványai, közélet képviselők és a katolikus egyház hazai méltóságai búcsúztatták Oloffson Károlyt, Placid atyát január 26-án a Budai Ciszterci Szent Imre templomban.

A gyász és az emlékezés hatotta át az egyházi vezetők találkozóját  

Hoffmann Tamás, polgármester meghívására minden évben összegyűlnek a kerületi egyházi vezetők azzal a céllal, hogy átbeszéljék terveiket, ápolják és építsék egyházi kapcsolataikat. Az idei eseményt beárnyékolták a közelmúlt veszteségei, így a szokásos vidám hangulat helyét a megemlékezés percei hatották át.

Placid atyára emlékeztek a hívek  

A január 15-én este elhunyt Olofsson Placid atyára emlékeztek hívei, kollégái, barátai, tisztelői a Szent Imre Plébániatemplomban kedden.Temetésére február 3-án kerül sor Pannonhalmán, amelyre a plébánia autóbuszt szervez.

Újbuda gyászol  

Életének 101., papságának 78. évében, január 15-én visszaadta lelkét Teremtőjének Olofsson Placid atya, bencés szerzetes, Újbuda díszpolgára.

Gyász: meghalt Placid atya  

Életének 101. évében január 15-én este elhunyt Olofsson Károly, szerzetesi nevén Placid atya – adta hírül a Pannonhalmi Bencés Főapátság. A temetés - kívánságára - Pannonhalmán lesz, amelynek időpontját később közli a bencés rend. Placid atya 2004-ben lett Újbuda Díszpolgára, decemberben a Budai Ciszterci Szent Imre templomban tartottak hálaadó szentmisét születésnapja alkalmából.

Placid atya 100 éves  

Idén ünnepli 100. születésnapját Olofsson Placid bencés atya. Tiszteletére és a jeles alkalomra tekintettel, a Budai Ciszterci Szent Imre templomban mutattak be hálaadó szentmisét a születésnapját megelőző vasárnap. A főcelebráns Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát volt, mellette Dékány Sixtus zirci apát, valamint számos pap és szerzetes vett részt az ünnepi alkalmon.

Plébániai adománygyűjtés Csévharasztnak  

A Szent Imre-plébánia közössége nyári táborában ismerte meg Antal András, Csévharaszti plébánia diakónusának áldozatos munkásságát, aki felkarolta a tanyavilágban, peremvidéken, lecsúszott élethelyzetben élő szegényeket és gyermekeket.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Az idejében felismert melldaganat gyógyítható!  

Névre szóló meghívót küldenek az újbudai 45-65 év közötti asszonyoknak, akiknek az utolsó emlőszűrése óta eltelt két év. A térítésmentes mammográfiás vizsgálatokat novemberben és decemberben végzik, remélve, hogy minél többen átérzik a megelőzés fontosságát, és élnek a felkínált lehetőséggel.