Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Elsősegélynyújtó verseny a Bocskaiban

A Vöröskereszt kerületi szervezete által rendezett általános iskolai versenyen a diákok életmentő gyakorlatokból vizsgáztak, többnyire szép eredménnyel.

A rövid megnyitó után rögtön a - szó szerint - véres valóságba csöppentünk, amikor a csapatok a négy kárhelyszín egyikére érkeztek. Volt itt minden, amire csak egy elsősegélynyújtó vágyhat: égési sérült, artériás vérzés, sokkos beteg és még sokan mások. Az egyik legnagyobb derültséget kiváltó sérült - akit természetesen egy alsós fiú játszott meglepő hitelességgel - az volt, akinek a csuklójából egy nem is annyira rejtett pumpán keresztül fröcsögött a vér. A verseny ettől eltekintve azonban igen komolyan zajlott, és a gyerekek teljesítményén is látszott az intenzív felkészülés.

A Magyar Vöröskereszt már évtizedek óta szervez ilyen és ehhez hasonló versenyeket, valamint oktatást, ezek sorában pedig most a Bocskai úti Általános Iskolára esett a választás, ahol a XI. és XXII. kerület 27 iskolájából jött diákok mérték össze tudásukat. Dr. Madarász Gyuláné, a Vöröskereszt kerületi szervezetének területi vezetője elmondta, a diákok elsősegély oktatása egyben a mentálhigiénés nevelésben is nagy szerepet játszik, hiszen a gyerekekben kialakul az ösztönszerű segítségnyújtás képessége, így ők már nem fognak elmenni az utcán egy bajbajutott mellett. A legnagyobb szakértelmet kívánó feladat az úgynevezett "ambu-babán" végzett újraélesztés, mesterséges lélegeztetés volt - tette hozzá - hiszen ilyennel nem rendelkezett az iskola, így a lelkes diákok tanítási idő után, önszántukból jártak el a Vöröskereszt oktatási kabinetének gyakorlataira.

T. D. - ÚjbudaTv (2006. 03. 23.)