Egészségügy

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 19. vasárnap, Erzsébet

Egészségnap Kökény Mihállyal

A kerületi MSZP székházban tartott egészségnapon nemcsak a vizsgálatoké volt a főszerep, a szervezők finom és egészséges ételekkel várták az érdeklődőket. A gyakorlat után elmélet következett, az egészségről Kökény Mihállyal beszélgethettek a résztvevők.

Az ínycsiklandó finomságok mellett persze a népszerű szűrővizsgálatok sem maradtak el, ezek segítségével ugyanis számos alkalommal derült fény rejtett betegégekre. A vércukor, koleszterin, vérnyomás és EKG vizsgálatok mellett az idősőket gyakran érintő problémát, az érszűkületet is mérték az ún. doppler vizsgálattal. A szűrést végző nővér azt is hozzátette, a doppler vizsgálat azért is fontos, mert 30-40 szűrésből 5-6 érszűkületes kerül ki, ami magas értéknek mondható.

Az egsézségnapon lakossági fórumot is tartottak, melynek vendége Kökény Mihály volt. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke elmondta, az egészségügyről mindig lesz mit beszélni, így fontosnak tartja, hogy rendszeres kommunikációt folytasson a lakossággal. A fórumon többek között az eltörölt vizitdíj is szóba került, melynek kapcsán elmondta, szerinte valamilyen más formában továbbra is szükség lenne rá, mert jelezni kell, hogy értéke van az igénybevett szolgáltatásnak. Ahhoz azonban az egész közvélekedésnek meg kell változnia, hogy megértsük, felelősségünk van abban, hogy hogyan használjuk az egészségügyi szolgáltatásokat - tette hozzá Kökény Mihály.

T. D. - ÚjbudaTV (2008. 11. 30.)

LEGFRISSEBB
×

Az idejében felismert melldaganat gyógyítható!  

Névre szóló meghívót küldenek az újbudai 45-65 év közötti asszonyoknak, akiknek az utolsó emlőszűrése óta eltelt két év. A térítésmentes mammográfiás vizsgálatokat novemberben és decemberben végzik, remélve, hogy minél többen átérzik a megelőzés fontosságát, és élnek a felkínált lehetőséggel.