Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Cáfolja a vádakat Szent Imre kórház

Újbuda   |   2015, december 3 - 12:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közleményben reagált a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház vezetése az intézményt ért vádakra. Az index.hu december 2-ai cikkében tömeges felmondásról, akut aneszteziológus hiányról és a kórház esetleges „megbénulásáról” számolt be. A közlemény alapján az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon 20 orvos státusz van, amelyből jelenleg 5 betöltetlen.

A közleményből kiderül, hogy az intézmény Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályán 20 orvos státusz van, az osztályról november hónapban hat orvos távozott, ketten áthelyezéssel, négyen felmondással. Jelenleg 15 szakorvos végzi el a szükséges feladatokat, beleértve az ügyeleti időszakban történő munkavégzést is.

Bálint András, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház szakmai területért felelős orvosigazgató-helyettese szerint az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályt vezető főorvos november 1-én távozott kikérés alapján, áthelyezéssel. Erre a pozícióra pályázatot írtak ki, amelynek beadási határideje december 11-én jár le. Terveik szerint január 1-től már új osztályvezető főorvos irányítja a munkát az osztályon, amelyet az átmeneti időszakban megbízott osztályvezető irányít.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A kórház működését megkérdőjelező állításokra a közlemény így reagált: a Szent Imre Kórházban november hónapban sem maradtak el műtétek, a várólisták átlagos hossza sem nőtt. A kórház várólistái egyébként fővárosi összehasonlításban a legrövidebbek közé tartoznak. Úgy vélik, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház mára Budapest legjobb kórházai közé tartozik orvosszakmailag, és gazdaságilag is stabil intézmény, ahol továbbra is a betegek legmagasabb színvonalú ellátásán dolgoznak.

A kórházban az elmúlt három évben kétszer volt béremelés, legutóbb idén ősszel, ekkor az aneszteziológiai osztály orvosainak havi átlagjövedelme bruttó 878 ezer forintról bruttó 980 ezer forintra nőtt.

Újbuda